Egy nő a tengerparton napozik

Az emberi bőr nem mindig félt a Naptól, viszont 10 ezer éve valami megváltozott

Az emberiség és a Nap kapcsolata igazán bonyolult. Télen mindennél jobban várjuk a napsütést, aztán nem győzzük kenegetni magunkat naptejjel, és inkább a hűvösben maradunk. Ez nem mindig volt így, alábbi cikkünkben pedig a bekövetkezett drasztikus változás részleteit foglaltuk össze.


Egykoron az emberi bőr bármilyen körülményhez képes volt alkalmazkodni. Ez nem csoda, hiszen abban a korban folyamatosan ki volt téve a Nap hatásainak. A Homo sapiens az élete nagy részét a szabadban töltötte, többnyire meztelenül. Éjszakára barlangokba vagy valamilyen menedékbe húzódtak, a nappali órákban viszont kint voltak.

Az ember élete során a bőr sokféleképpen reagál a Napnak való kitettségre. A felszíni réteg megvastagszik, így extra réteggel szolgálja a védelmet, emellett besötétedik, hiszen a specializált sejtek működésbe lépnek és védőpigmentet termelnek.

Kutatások bebizonyították, hogy az őskorban az emberek bőrszíne a helyi környezeti feltételekhez igazodott.

Ez azért lehetséges, mivel akkor nem lehetett megtenni hatalmas távokat, így a bőr könnyedén tudott alkalmazkodni a napfény és az UV-sugárzás finom, évszakonkénti váltakozásához. Télen elvesztett némi pigmentet, a melegebb idő beköszöntével pedig újakat termelt.

Egy n\u0151 napoz\u00e1st\u00f3l lebarnult h\u00e1ta

Fotó: Shutterstock

Ez nem jelenti azt, hogy a bőr a mai mércével mérve sértetlen volt. Sajnálatos módon nem maradt fenn bőrminta abból az időből, így a kutatók nem tudják részletekbe menően tanulmányozni a Nap ősemberekre gyakorolt hatását. Szakértők feltételezései szerint viszont hasonló károsodás érte őket a fő csillagunk miatt, mint minket a modern világban.

10 ezer évvel ezelőtt minden megváltozott

A vadászatot és a gyűjtögetést felváltotta az állattartás és a gazdálkodás, ezzel együtt pedig belső tereket építettek ki. Az emberek, ha tehették, inkább bent maradtak, így a bőr az évszázadok alatt elszokott az addigi természetes reakciójától.

Szépen lassan szerte a világon elkezdtek különböző praktikákat kidolgozni a barnulás és leégés ellen, például napernyőket és kalapokat hordtak, illetve megjelentek az első fényvédő balzsamok is.

Az emberiség Naphoz fűződő viszonya kétségtelenül megváltozott. Mi nem vagyunk olyanok, mint az őseink voltak, a természetes fejlődés részeként pedig most már több erőfeszítést kell tennünk azért, hogy megvédjük a bőrünket.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: ScienceAlert