Az egyiptomi piramisok

Egy több ezer éves titok — miért nem tudunk semmit a kínai piramisokról?

A piramis szó hallatán az embereknek elsősorban az egyiptomi táj jut eszébe. De mit tudunk a Kínában található piramisokról? Legtöbben semmit, pedig több száz hasonló építmény terül el az ázsiai ország területén, csupán szinte teljes takarásban vannak. Miért tudunk ilyen keveset róluk?


Már a 17. századból is találunk utalásokat ezekre a piramisokra. Az első hiteles dokumentálásuk 1912-ben készült, amikor egy nyugati kereskedőpáros egy buddhista vezetővel utazgattak Hszian környékén. Feljegyzésükben egy több mint 300 méter magas építményről számolnak be, melyet több kisebb piramis vesz körbe.

Az idegenvezetőjük arról tájékoztatta őket, hogy az óriás piramis több mint 3000 éves.

Ezt követően 1945-ben James Gaussman, az amerikai légierő pilótája India és Kína között repült, amikor egy hatalmas fehér piramist pillantott meg, mely még a gízai piramisnál is nagyobbnak tűnt. Felfedezésének hírét elterjesztette, azonban a csodával határos építményről szóló történetek elvesztek az időszak fontosabb történései mellett.

Két évvel késbb Maurice Sheahan ezredes, a Trans World légitársaság igazgatója ugyanúgy meglátta a piramist, ő viszont képeket is készített róla, majd megjelentette őket a The New York Times egyik 1947-es számában. Több mint hetven év telt el azóta, a világ pedig még mindig keveset tud ezekről a csodákról.

Egy kis videós ismertető a nagy fehér piramisról: 

Az összes piramis Senhszi-tartományban található, néhány kilométerre Hszian városától. Ha megvannak a megfelelő koordináták, a Google Earth nem csak egy, hanem majdnem 40 ismert piramist mutat az adott területen. Ezeket — óriási méreteiktől eltekintve — nehéz meglátni, ugyanis fák és fű borítja őket. A legtöbb piramis mégis a Hsziantól 26-35 kilométerre északnyugatra, a Guanzhong-síkságon található.

1974-ben tettek ott egy meghökkentő felfedezést, amikor véletlenül feltárták Kína első császárjának sírját. Őt egy valóságos miniváros belsejében temették el, amelyet palotákkal, hintókkal, kincsekkel és mindennel feltöltöttek, amire az uralkodónak szüksége lehetett a túlvilági életében.

A lelőhely azonban olyan hatalmas, hogy a régészek szerint évszázadokig ásni fognak ott. Még magát a császárt sem találták meg. A kísérteties, életnagyságú kőkatona hadsereg őrzi a titkot, amit mindenki fél feltárni — írja az Unbelievable Facts.

Az nem rejtély, hogy mi található ezekben a piramisokban. Császárok, tábornokok, urak, hölgyek és a leggazdagabbak sírjai. Történészek szerint ez a vidék a felszín alatt állítólag rengeteg királyi család maradványait rejti.

A tudósok, régészek és történészek meglátásai alapján ezek az építmények az egyiptomi kőpiramisokkal ellentétben többnyire sárból és földből készültek, a háromszögű csúcs helyett pedig lapos tetejük van. A kínai tisztviselők 2000-ben kijelentették, hogy a nagy fehér piramis mellett még körülbelül 400 ilyen piramis van Hszian körül.

Miért rejtegetik Kínában ennyire a piramisokat?

Néhány közülük múzeumként, idegenvezetőkkel látogatható, a legtöbbjüket viszont egyáltalán nem tervezik feltárni a közeljövőben. A kínai kormány szerint jelenleg még nem létezik az a technológia, amivel károkozás nélkül feezhetnék fel őket, és nem akarják, hogy megrongálják a sírokat úgy, ahogy egykor Tutanhamon fáraó sírjával is tették.

Nyitókép: Shutterstock