A gízai piramisok

Egy rejtett táj megmagyarázhatja a piramisok rejtélyét

Mai szemmel nézve elképzelhetetlen az a módszer, mellyel egykoron pontosan eligazították a piramisok hatalmas kőtömbjeit. Egy kutatócsoport most feltárt egy elképzelhető technikát, mely megkönnyíthette a dolgukat. A válasz a hajdani tájban keresendő.


Az egyiptomiaknak sokkal többre volt szükségük, mint néhány kezdetleges rámpára a rendkívül nehéz építőelemek elhelyezéséhez. Miért ne használhatták volna ki a természeti adottságokat? Ha napjainkban a piramisok környékére tekintünk, akkor rengeteg homokot és egy burjánzó metropoliszt látunk a monumentális temetkezési helyek környékén.

Régen azonban teljesen máshogy nézhetett ki a szóban forgó táj. Egyes régészek szerint a munkások a Nílus vizét csatornák segítségével vezették el az áradások idején, így könnyedén szállíthatták rajta az építőanyagokat.

„A fennsík piramisainak, síremlékeinek és templomainak építése érdekében most úgy tűnik, hogy az ókori egyiptomi mérnökök kihasználták a Nílus — és annak éves áradásai — adta lehetőségeket.

Csatornák és medencék zseniális rendszerét alkalmazták, amelyek a Gízai-fennsík lábánál egy kikötőkomplexumot alkottak"

— mondta a tanulmány egyik szerzője a ScienceAlert cikkében.

Erre az elméletre viszont nagyon kevés környezeti bizonyíték áll rendelkezésre.

A szóban forgó kikötőterület, melyről a szakértők úgy vélik, hogy Hufu, Hafré és Menkauré fáraók piramisainak építését is segítették, 7 kilométerre nyugatra fekszik a mai Nílus folyótól. A bejáratoknak elég mélynek kellett lenniük ahhoz, hogy a kövekkel megrakott uszályokat a vízen tartsák.

A mai Gíza környékén végzett városi mérnöki munkálatok során olyan kőzetrétegekre lettek figyelmesek, melyek alátámasztják, hogy a Nílus egy ősi ága egészen a piramisok tövéhez nyúlt. A legfrissebb tanulmányban a kutatók a megkövesedett pollenszemekhez fordultak, hogy részletesebb képet fessenek az évezredekkel ezelőtti folyórendszerről.

A kinyert adatok egy régi, állandó víztest jelenlétéről árulkodnak, mely évezredekkel ezelőtt felduzzadt. Innen kiindulva nyomon követték a Nílus egyik ágának vízszintjének változásait az egyiptomi dinasztikus történelem 8 ezer éve alatt.

A szakértők megállapították, hogy az ág magas vízálláson maradt Hufu, Hafré és Menkauré uralkodása alatt is, így akkoriban a munkások könnyedén szállíthattak rajta építőelemeket. Tutanhamon király idején viszont fokozatosan csökkenni kezdett a vízszint.

Nyitókép: Shutterstock