Egy marsjáróról készített illusztráció

Földi szemétre bukkantak a Mars felszínén

A Mars felszínét vizsgáló rover egy érdekes felfedezést tett. Olyan szemetet pillantott meg, melyet kizárólag a Földön lehet észlelni, ugyanis emberi kéz állította elő. A NASA már választ is adott a környezetszennyező anyag feltételezhető forrására.


A Perseverance marsjáró két szikla közé akadva pillantotta meg az oda nem illő anyagdarabot, melyet közelebbről szemügyre véve a felvételeket vizsgáló kutatócsoport meg tudta erősíteni, honnan is származik. Meglátásaik alapján nem kell földönkívüli élet nyomaira gyanakodni, hiszen még a marsi hulladékot is az emberiség hagyta el, szennyezve ezzel nem csak a Földet, hanem az egész univerzumot is.

„A csapatom valami váratlan dolgot észlelt. Ez egy hőtakaró egy darabja, amely szerintük a leszállófokozatomból származhat, a rakétahajtású sugárhajtóműből, amely a leszállás napján, 2021-ben leállított”

— írta a rover a Twitteren, vagy legalábbis annak a közösségimédia-csapata.

Az űrszemét bizonyítottan már nem csak a földi életet veszélyezteti, hanem az űrhajósok munkáját, valamint a Naprendszerünk többi érintetlen, ember nélküli égitestjére is negatív hatással van. A mivolta helyett inkább az elhelyezkedés lepte meg a NASA munkatársait. Még a rover Twitter-oldalán is felvetették a kérdést, hogy vajon a szél fújta-e el odáig, vagy magától landolt két kilométeres távolságban a leszállási ponttól.

Szakérők meglátásai alapján előre láthatóan — ha nem kapja fel a szél —a emlékeztető szemétdarab még akkor is ugyanott lehet, amikor emberek lépnek a Marsra.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Futurism