Oscar-díjak a nyertesek kezében

A 2023-as Oscar-gála a streamingre költözhet

Bár Will Smith a legutóbbi Oscar-gálán kiosztott pofonja után címlapokra került, az Akadémiának mégis lényeges változtatásokat kell eszközölnie ahhoz, hogy a további évekre releváns maradjon a díjátadók között. Ehhez az első lépés az online platformokra való áttérés lehet.


A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia vezérigazgatója, Bill Kramer és az Akadémia elnöke, Janey Yang megemlítették, hogy a 2023-as Oscar-díjátadóval kapcsolatban vizsgálják a streaming lehetőségeket. Erre azért van szükség, mivel a közismert ceremónia nézettsége folyamatosan zuhan az évek múlásával.

A műsor készítői egyértelműen meg akarják akadályozni, hogy véget érjen a rangos díjátadó sugárzásra. Éppen ezért már számos változtatást eszközöltek a szervezés menetén. Többek között felkérték Glenn Weiss és Ricky Kirchner élőtelevíziós-szakértőket, hogy irányítsák a 95. Oscar-gálát.

Ezen felül egy külön csapatot bíztak meg azzal, hogy a megfelelő mennyiségű figyelmet szenteljék a showműsor elemeinek és menetének a megrendezésére, illetve az átadót megelőző események szervezésére.

Ezekhez az újításokhoz csatlakozik az az elképzelés is, hogy a gálát streaming-platformokon is megtekinthessék élőben a nézők. A streaming lehetőségeinek kihasználásához mindenképp szükség van az élő televíziózás szakértőire, akiket az Akadémia idén hangsúlyosan alkalmazott, mivel ez ismeretlen terület a díjátadó számára.

Oscar-d\u00edjak

Fotó: Shutterstock

Ennek az opciónak az is lehet az előnye, hogy általa több időt adhatnak a kisebb kategóriák győzteseinek méltányosabb elismerésére is. Tudni illik, legutóbb az Akadémia nem jelentette be élőben a ceremónián őket, ez pedig kisebb felháborodáshoz vezetett.

A rajongóknak sajnos 2023. március 12-ig kell várniuk kell, hogy megtudják, milyen hatásai lesznek a tervezett modernizálásoknak.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Screen Rant