A pszichopátia a jövő életstratégiája lehet

Nyilvánvalónak tűnhet, hogy a pszichopátia káros. Egyes kutatások szerint azonban van némi okunk azt hinni, hogy a pszichopátia, legalábbis mérsékelten, észszerű evolúciós alkalmazkodás lehet. Annak megítéléséhez, hogy valami mentális rendellenességnek minősül-e, segít megérteni, hogy mi okozza egyáltalán a rendellenességeket.

Egy nemrégiben készült tanulmány azt vizsgálta, hogy a pszichopátia összefügg-e olyan fizikai árulkodó jelekkel, mint például a kéztartás. Az eredmények nem voltak meggyőzőek, de hozzáadódnak ahhoz az egyre növekvő számú kutatáshoz, amely azt a lehetőséget támasztja alá, hogy a pszichopátia nem mentális rendellenesség.

Vegyünk egy példát. Dan pszichopata. De okos, sármos és sikeres. Első találkozásunkkor nem is gondolnánk, hogy inkább büszkeséget érez, mint bűntudatot, amikor rendszeresen kijátssza a rendszert, becsapja az embereket, és kihasznál másokat, hogy megkapja, amit akar. De vajon Dan pszichés zavarban szenved?

Lesleigh Pullman és munkatársai nemrégiben azt a hipotézist vizsgálták, hogy a pszichopátia talán nem is mentális zavar, hanem inkább egy hatékony életstratégia. Ehhez a mentális zavarok egy meglepő jelét elemezték: a kézügyességet.

A pszichopátia és a mentális zavarok meghatározása

A pszichopátiát olyan érzelmi és interperszonális hiányosságok jellemzik, mint az érzéketlenség, a nagyképűség, valamint az empátia és a bűntudat hiánya. Emellett néha olyan deviáns viselkedéssel jár, mint az agresszió és az erőszak. A diagnózis általában interjúkon vagy önbevallásos kérdőíveken alapul, amelyek az önzést, mások könyörtelen kihasználását és az életmódot értékelik.

Bár a kifejezést gyakran használják a hétköznapi bunkókra, a lakosság kevesebb mint 5 százaléka – talán még 1 százaléknál is kevesebb – elég önző és könyörtelen ahhoz, hogy pszichopatának minősüljön.

Pullman és munkatársai evolúciós szemléletet képviselnek a mentális zavarok fogalmának meghatározásában, és azt írják elő, hogy a zavarnak káros diszfunkciónak kell lennie. Más szavakkal, a pszichopátiának ártania kell egy személy működésének vagy jólétének, ha rendellenességnek akarjuk tekinteni. Ehelyett a viselkedésnek egy olyan funkció teljesítésének kudarcát kell jelentenie, amelyet az evolúció azért választott ki, mert az segít az embernek.

Más szóval, a pszichopátiának károsítania kell egy személy működését vagy jólétét, ha rendellenességnek tekintjük.

Nyilvánvalónak tűnhet, hogy a pszichopátia valójában káros. A pszichopaták nehezen tartanak fenn kapcsolatokat, valamint nagyobb valószínűséggel halnak meg idő előtt és kerülnek börtönbe. Hart és Hare például azzal érvel, hogy a társadalomra gyakorolt negatív hatása miatt a pszichopátia talán a skizofrénia után a második helyen áll a közegészségügyben.

Ráadásul a pszichopátiás vonások beépültek az Amerikai Pszichológiai Társaság és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által hivatalosan elismert rendellenességek kritériumaiba. Bár az antiszociális személyiségzavar és a disszocatív személyiségzavar nagyobb mértékben befolyásolja a megfigyelhető antiszociális viselkedést, mint például a törvényszegés és az erőszak, mindkét személyiségzavar magában foglalja az empátia hiányát, a bűntudat hiányát és az álnokságot.

Miért lehet a pszichopátia adaptív életstratégia? 

Mégis, van némi okunk azt hinni, hogy a pszichopátia, legalábbis mérsékelten, ésszerű evolúciós alkalmazkodás lehet.

Képzeljük el például, hogy i.e. 6000-ben járunk. Egy olyan törzsben élünk, ahol a legtöbb ember becsületes és figyelmes, de nincs elég élelem mindenkinek. Ilyen esetben, ha hajlandó vagyunk kicsalni a megbízható törzstársainktól az élelem egy részét, nagyobb valószínűséggel maradunk életben, és a csaló génjeinket továbbadjuk a gyermekeinknek.

A pszichopata vonások még ma is gyakoriak és hasznosak lehetnek olyan versenyhelyzetekben, mint mondjuk a Wall Street-i tőzsdén, különösen akkor, ha a pszichopata képes az erőszakos vagy bűnözői magatartást titokban tartani.

Mi okozza a rendellenességeket?

Annak megítéléséhez, hogy valami mentális zavarnak minősül-e, segít megérteni, hogy mi okozza a zavarokat. A tudósok még mindig tárják fel a különböző okokat, de az egyik valószínű befolyásoló tényező az idegfejlődési zavarok, vagyis minden, ami felborítja az agy fejlődésének normális menetét.

A zavarok számos okból előfordulhatnak a születés előtt vagy után. Az okok közé tartozik az anyai fertőzés vagy a terhesség alatti stressz, a gyermekkori alultápláltság, a fejsérülés és az érzelmi trauma. Az idegi fejlődési zavarok különböző mentális zavarokkal, többek között depresszióval, poszttraumás stressz zavarral, autizmussal és skizofréniával hozhatók összefüggésbe.

Az idegrendszeri fejlődési zavarok közvetlen értékelése nehéz. Ehhez általában az agyak speciális berendezésekkel történő letapogatására vagy a személy gyermekkorára, anyai jólétére stb. vonatkozó részletes adatok gyűjtésére van szükség.

Az idegrendszeri fejlődési zavarok egyik jelzője azonban a balkezesség és a kétkezesség.

Ezek összefüggésbe hozhatók a terhesség alatti anyai stresszel, a születési komplikációkkal és az alacsony születési súllyal. Jobbkezes társaikhoz képest a nem jobbkezes emberek nagyobb valószínűséggel szenvednek mentális betegségekben, a depressziótól a skizofréniáig.

Ezek a különbségek nem kicsik. Például a lakosság mintegy 11 százaléka balkezes, de becslések szerint a pszichotikus zavarokban szenvedő emberek mintegy 40 százaléka balkezes. A balkezesség és az ambidexteritás összefüggésbe hozható a mentális zavarokkal, mivel ezek abból erednek, hogy az agy nem képes hatékonyan lateralizálni a fejlődés során. Az agyi lateralizáció számos előnnyel jár, beleértve a duplikáció elkerülését és a különböző agyterületek specializálódásának lehetővé tételét.

Hogy teszteljék hipotézisüket, miszerint a pszichopátia inkább adaptáció, mint mentális rendellenesség, Pullman és csapata 16 korábbi tanulmány adatait kombinálta. A vizsgálatokban 1818, különböző populációkból származó ember vett részt. Megmérték a kéztartást és a pszichopátiát, és kiszámították, hogy a pszichopaták nagyobb valószínűséggel balkezesek vagy kétkezesek, mint kedvesebb társaik.

Röviden, a pszichopátia nem volt megbízható kapcsolatban a kéztartással. Apró különbségek ugyan megmutatkoztak, de nem adtak megbízható választ. Amikor a közösségben élő tipikus embereket, valamint a bebörtönzött rabokat vizsgálták, azok, akik magas pontszámot értek el a pszichopátiában, valamivel nagyobb valószínűséggel voltak nem jobbkezesek. Amikor azonban a mentális betegeknél nézték, a pszichopata elkövetők valamivel kisebb valószínűséggel voltak balkezesek, mint nem pszichopata társaik. Mindezek a különbségek olyan kicsik és megbízhatatlanok voltak, hogy valószínűleg a véletlennek köszönhető.

Óvatosan értelmezzük

A több mint 1800 embert vizsgáló metaanalízis nem tudta összekapcsolni a pszichopátiát a kézfejességgel. Ez alátámasztja azt a hipotézist, hogy a pszichopátia az evolúciónak köszönhetően a géneken keresztül öröklődő adaptív életstratégia, és nem az idegrendszeri fejlődési zavarokból eredő mentális rendellenesség.

Önmagukban véve azonban ezek az eredmények nem különösebben meggyőzőek, több okból sem. Először is, az adatok mutattak bizonyos mintázatokat, amelyek arra utalnak, hogy a pszichopátiában magasabb pszichopátiában szenvedő emberek nagyobb valószínűséggel nem jobbkezesek. A minta mérete azonban túl kicsi lehetett ahhoz, hogy valódi különbségeket lehessen kimutatni.

Ráadásul a pszichopatáknál nagyjából ugyanolyan arányban fordult elő a nem jobbkezesség, mint a bebörtönzött raboknál és a mentális betegeknél. De ha a pszichopátia soha nem mentális zavar, akkor azt várnánk, hogy a pszichopatáknál alacsonyabb a nem jobbkezesség aránya, mint ezekben a csoportokban (mivel ezekben a csoportokban valószínűleg több mentális zavar, és így magasabb a nem jobbkezesség aránya, mint az általános népességben).

(Big Think)

Nyitókép: Instagram/ jokermovie