Lányát vigasztaló anya

Így állapítható meg, hogy szuperérzékenyek vagyunk-e

Egy pszichológus megosztja az árulkodó jeleket, és hogy hogyan kezelhetjük a tüneteket.

Éreztük már úgy egy zsúfolt, emberekkel teli helységben, hogy a hangok és zajok egymásba fonódnak, vagy a sok ember illata, esetleg az erős fények túl soknak bizonyulnak? Hallgattuk már, ahogy egy barátunk valamiről beszél, és olyan mélyen osztoztunk az érzelmeiben, hogy úgy éreztük, mintha velünk is megtörtént volna? Előfordult már, hogy annyira túlterheltnek éreztük magunkat, hogy ez fizikailag is megnyilvánult a testünkben, fejfájás, feszült állkapocs vagy alvásképtelenség formájában?

Ha ezek közül bármelyik ismerősen hangzik, akkor lehet, hogy mi is magasan érzékeny személyek (HSP) vagyunk. Ez nem csak azt jelenti, hogy könnyen megbántódunk vagy feldúltak vagyunk.

A magasan érzékeny emberek gyakran túl érzékenynek érezhetik magukat a körülöttük lévő világhoz képest, mondja Charlotte Lewis holisztikus pszichológiai szakértő.

„Zsúfolt helyeken vagy hangos környezetben túlterheltek lesznek, és könnyen befolyásolják őket mások hangulata, néha úgy érzik, mintha a saját testükben élnék át mások érzelmeit.”

Napjainkra a folyamatos tudományos kutatásoknak köszönhetően a szuperérzékenység egyre ismertebbé és elfogadottabbá válik. A közösségi médiába is bekerült: a #highlysensitiveperson csak a TikTok-on 133 millió megtekintést kapott. De mit is jelent pontosan az, hogy valaki szuperérzékeny, és hogyan lehet kezelni a mindennapi életre gyakorolt hatását?

A szuperérzékenység egy születéstől fogva jelenlévő személyiségjegy, nem pedig rendellenesség vagy diagnózis, amely a pszichológusok szerint a lakosság 15-20%-át érinti. Az ilyen típusú embereknél jellemző a felfokozott érzékszervi tapasztalatok, mely egy neurobiológiai különbség.

„Az agyuk mélyebb szinten dolgozza fel a környezetüket, az érzelmeiket, az érzékszervi tapasztalataikat és az érzéseiket, mint a lakosság többi része”

– magyarázza Lewis.

Ennek eredményeképpen a szuperérzékeny személyek gyakran könnyebben érzik magukat túlterheltnek, mint mások. Lewis szerint a szuperérzékenyek agya erősebb feldolgozási mélységgel és aktívabb tükörneuron-rendszerekkel rendelkezik, amely azzal kapcsolatos, hogyan dolgozzuk fel a szociális és érzelmi helyzeteket.

Ezek segítenek megérteni, hogy mit tesz vagy tapasztal valaki, lehetővé téve az embereknek, hogy empátiát és együttérzést érezzenek mások iránt. A szuperérzékenyek rendkívül empatikus, intuitív emberek, akik képesek pontosan olvasni a körülöttük élőkben.

A szuperérzékenység jelei

A Lewis által összeállított lista kiemel néhány olyan tulajdonságot, amelyek közösek a magas érzékenységűek körében:

  • Mások hangulata mélyen megérinti
  • Könnyen túlterhelik az erős érzékszervi hatások, vagy ha sok minden történik egyszerre.
  • Érzékeny mások kellemetlenségére.
  • Gazdag belső világa és mély gondolatai vannak.
  • Könnyen megijed.
  • Lelkiismeretesnek tartja magát
  • Könnyen képes más emberek pontos megítélésére.
  • Tudja, hogy az emberek hogyan éreznek anélkül, hogy ezt elmondanák.
  • Természetes módon együttéret másokkal.
  • Nagyra értékeli a természetet, a zenét, a művészeteket és a szépséget.
  • Természetes módon intuitív, esetleg spirituális is
  • Magas EQ-val (érzelmi intelligencia) rendelkezik.
  • Mélyen gondolkodó, szeret meditálni és elmélkedni.

Érzelmileg intelligencia vs. szuperérzékenység

„Sok ember kedves és magas fokú empátiával rendelkezik, de a neurobiológia az, ami meghatározza, hogy valaki nagyon érzékeny. Legalább három génkészlet különbözteti meg a rendkívül érzékeny személyek agyát. Ezek a gének felelősek a szerotoninért, a dopaminért és a noradrenalinért”

– magyarázza Lewis.

A HSP-knek aktívabbak a tükörneuronjaik is, ami megmagyarázza gigantikus empátiaképességüket - a HSP-k magukba szívják a körülöttük lévő emberek érzelmeit. Gyakran nem is tudatosul bennük, hogy ezt teszik.

A szuperérzékenység a mindennapi életben is megmutatkozhat, mivel az ilyen típusú személyek hajlamosak túlterheltnek vagy akár szorongónak érezni magukat. Ez eredhet egy helyzetre adott érzelmi reakcióból (az empátiakészségük miatt) vagy az érzékszervi túlterhelésből, a HSP gyakran érzékeny az erős szagokra és ízekre, zajokra, fényre és érintésre.

„A kutatások azt mutatják, hogy a kiégés fokozott kockázata a különösen érzékeny vagy erősen empatikus embereknél áll fenn. Ez annak köszönhető, hogy a szociális, környezeti és érzelmi ingerek feldolgozásának mélysége miatt könnyebben vezetnek a túlzott feldolgozáshoz”

– mondja Lewis.

A tünetek kezelése

A pszichológus szerint a kiégés a HSP-knél a következő módokon jelentkezhet:

  • fokozott éberség és szorongás
  • rendszertelen alvásminták
  • érzelmi kimerültség (emberek és helyzetek által könnyen túlterheltnek érzi magát)
  • feszült test (fájó nyak- és vállizmok, fejfájás, feszült állkapocs, hátfájás)
  • agyköd
  • ingerlékenység, valamint csökkent kapcsolat és empátia a szeretteivel
A kiégés elkerülése érdekében fontos, hogy az illető szokásos módon vigyázzon magára, a tápláló ételek fogyasztásától kezdve a rendszeres testmozgáson át a túl sok képernyő előtti idő elkerüléséig. Lewis azt is ajánlja, hogy a pihenést helyezzük előtérbe, nemcsak a teljes nyolcórás alvást, hanem azt is, hogy szánjunk időt a meditációra és a bűntudat nélküli pihenésre, szabjunk határokat magunknak, és kerüljük a stresszes helyzeteket, amennyire csak lehet.

(Glamour)

Nyitókép: Shutterstock