Így pusztulhat el a Naprendszerünk — új felfedezés horrorisztikus képet mutat
Eddigi felmérések szerint a Nap — hasonlóan más csillagokhoz — egy fehér törpévé omlik majd össze, amint felhasználja a rendelkezésre álló energiatartalékait. Ez a jelenség meglehetősen gyakori a világűrben, így számos hasonló csillagmaradványt találtak már a szakértők.
Most egy kutatócsoport egy közeli csillagrendszer maradványait találta meg, melyben ugyanolyan kőzetbolygók keringtek, mint a Föld. A középpontjában egy ősi csillag állt, mely mostanra már csak egy fehér törpeként sodródik az űrben. A szakértők a jelenséget WDJ2147-4035-nek nevezték el. Az egykori csillag rendszere mindössze 90 fényévre helyezkedik el tőlünk, a tudósok pedig a meglepő hasonlóságok miatt a Naprendszer jövőképét látják benne.
„A Tejútrendszer legrégibb csillagmaradványait találtuk meg, amelyeket egykor Föld-szerű bolygók szennyeztek be. Elképesztő belegondolni, hogy ez tízmilliárd éves léptékben történt, és hogy ezek a bolygók már jóval a Föld kialakulása előtt elpusztultak"
— mondta a tanulmány vezető szerzője, Abbigail Elms.
Fotó: Shttertsock
Összetétele szempontjából nátrium, lítium, kálium és valószínűleg szén nyomai is fellelhetők benne. Mindez arra engedte következtetni a szakértőket, hogy egy régi bolygórendszer egykori elemeinek nyomairól van szó, melyek túlélték a fő csillagjuk kihunyását.
A tanulmány szerzői egy másik fehér törpét — WDJ1922+0233 — is elemeztek a kutatási időszakban, amelynél szintén a Föld kontinentális kérgére emlékeztető anyagokra lettek figyelmesek. Végeredményként a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy az ilyen bolygórendszerek nem lehetnek egyedülállók, így esetleg találhatók más, a Földhöz hasonló tulajdonságokkal rendelkező planéták is.
Az új felfedezéseknek köszönhetően jobban megérthetjük a kőzetbolygók kialakulásához szükséges feltételeket, illetve azt is előre láthatjuk általuk, hogyan nézhet majd ki a jövőben a Naprendszer pusztulása.
Nyitókép: Unsplash/Guillermo Ferla