Blake Lively és Ryan Reynolds

Így támogatja Ryan Reynolds Blake Livelyt a bántások közepette

Blake Lively viharos nyáron van túl: a Velünk véget ér és az azt övező viták miatt rendesen kereszttűz alá került.


A széles körben elterjedt kritikától kezdve a családon belüli bántalmazásról szóló beszélgetés hiányán át − ami a Colleen Hoover-cselekmény központi témája − a két kreatív főszereplő közötti szakításig, a film megjelenése meglehetősen nagy port kavart. Most pedig a producer és főszereplő Blake Livelyt a médiában tanúsított hozzáállása miatt kritizálták − a film sajtókörútja alatt hajápolási márkát indított, és azzal vádolták, hogy ezzel is gyengítette a film valódi üzenetét.

A barátok, a család és a színészek azonban kiálltak Lively mellett a heves online visszhangok közepette, és a források szerint a férje, Ryan Reynolds sokat segít neki a zárt ajtók mögött a vihar átvészelésében.

Ryan segít Blake-nek eligazodni ebben a helyzetben. Jól ért a márkaépítéshez és képes bármilyen helyzetből a legjobbat kihozni, így most szorosan együttműködik Blake csapatával, hogy a nyilvános imidzsét újraformálják a nyugtalanító vádak fényében

− magyarázták nemrég a források a Life and Style magazinnak.

A források azt is kifejtették, hogy Reynolds ragaszkodik ahhoz, hogy Lively részt vegyen a film folytatásában, a Justin Baldoni rendezővel való állítólagos összezördülés ellenére.

- YouTube

Ryan hajlandó milliókat ajánlani Blake rendezőjének és főszereplőjének, Justin Baldoninak, hogy kivásárolja a franchise-ban való részesedését, így Blake úgy lehet benne a folytatásban, hogy nem kell együtt dolgoznia Baldonival, akivel összeütközésbe került. Ez a legnagyobb film, amit Blake valaha készített. Ryan biztosra akar menni, hogy a folytatásban nem cserélik le őt

− jelentették a források.

Baldoni esetleges részvétele a film folytatásában már korábban is téma volt, a rendező maga is azt sugallta, hogy nem fog visszatérni.

Azt hiszem, vannak jobb emberek arra a szerepre. Szerintem Blake Lively készen áll a rendezésre

− magyarázta Baldoni az Entertainment Tonightnak a film premierjén.

Forrás: Marie Claire UK

Nyitókép: Getty Images