Egy fekete lyukról készített illusztráció

Ismeretlen objektum tart galaxisunk fekete lyuka felé — így ütköznek össze

Szakértők már több évtizede egy különleges ütközés részleteit figyelhetik meg. Az eseményben a galaxisunk központjában lévő fekete lyuk, illetve egy nagy por- és gázfelhő vesz részt, ami végül teljesen eltűnik majd. Csillagászok szerint így zárulhat le a folyamat.


A kutatás hátterében álló csillagászcsoport X7-nek nevezte el a titokzatos objektumot, mellyel kapcsolatban egyelőre csak feltételezések vannak. Valószínűleg egy por- és gázfelhőről lehet szó, ami hozzávetőlegesen 50-szer nagyobb súllyal bír, mint a Föld. A The Astrophysical Journal című folyóiratban leírtak alapján a jelenség a fekete lyuk vonzása miatt nyúlhatott meg.

A folyamatokat 2002 óta tudják nyomon követni a csillagászok.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a felhő honnan származhat. Eddigi feltételezések szerint két nagy tömegű csillag összeolvadásából születhetett. A folyamat során a keletkezett por és gáz mind egyként lökődött ki a világegyetembe, létrehozva ezzel az egységes objektumot.

Az X7 körülbelül 170 földi évenként kerüli meg a Sagittarius A*-t. Mindezek alapján 2036-ra olyan közel kerülhet a fekete lyukhoz, hogy az teljes egészében elnyeli majd. Alkotóelemei egy spirálba kerülnek, ahol másodpercenként akár 490 mérföldes, vagyis hozzávetőlegesen 780 kilométeres sebességgel haladhat.

Egy kis videós ismertető a Tejútrendszer fekete lyukáról:

Mark Morris csillagászprofesszor így nyilatkozott a várható végkifejletről:

„Arra számítunk, hogy a galaktikus fekete lyuk által kifejtett erős árapály-erők végül szétszakítják az X7-et, mielőtt még egy pályát is befejezne.”

Az esemény nagyon látványos lesz, hiszen a fekete lyuk melletti környezet fényesen világíthat majd a felszabaduló energia miatt. Mindezt a földi műszerek mindenki számára láthatóvá teszik, hogy ne maradjunk le az évszázad talán legnagyobb csillagközi karamboljáról.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Futurism