Olaszország új idegenforgalmi adó bevezetését tervezi
A túlturizmus nem csak Olaszországot érintő probléma – csak ebben az évben rengeteg úti cél emelte meg a belépődíjakat.
Velencében néhány hónappal ezelőtt vezették be az 5 eurós belépődíjat azon turisták számára, akik mindössze egy napot töltenek a városban. Ezzel Velence lett a világ első városa, amely a látogatók számára fizetési rendszert vezetett be abból a célból, hogy a kirándulókat visszatartsa a csúcsidőszakban történő érkezéstől.
2023-ban Olaszország 60 millió nemzetközi látogatót fogadott, és mostanra már köztudott, hogy a legnépszerűbb nyaralóhelyek közül sokan megrogytak a sok ember nyomása alatt.
A kormány erre reagálva, valamint a turisták „felelősségteljesebbé” tételére tett erőfeszítései nyomán további intézkedéseket hoz. A hatóságok nemrég bejelentették, hogy fontolóra veszik az éjszakánkénti 25 eurós díj fizetését a turisták számára, akik Olaszország számos legnépszerűbb városában szállnak meg.
A 25 eurós ár a maximális díjszabás, de alapvetően egy, a szállásköltségen alapuló, többszintű rendszert vezetnek majd be. A Financial Times szerint a javasolt díjak a következők:
- 750 euró feletti szoba: 25 euró éjszakai díj
- 400-750 € közötti szobaár: még nem lehet tudni
- 100-400 € közötti szoba: 10 € éjszakai díj
- 100 eurónál drágább szobák: 5 euró éjszakai díj
A látogatóknak azonban meg kell találni az egyensúlyt a fizetendő összeggel kapcsolatban. A velencei napidíj bevezetését sok kritika érte, és „nagy becsapásnak” nevezték, amely csak bevételt hozott, de a látogatók elriasztása ellen nem sokat tett.
Az utazási ágazatban dolgozók ugyanígy aggódnak amiatt, hogy a 25 eurós éjszakánkénti díjak túl sok látogatót fognak elriasztani. Az Independent szerint Barbara Casillo, a Confindustria Alberghi olasz szállodaszövetség igazgatója arra figyelmeztette a kormányt, hogy „nagyon óvatosnak kell lennie”, hogy a díjak ne „ijesszék el” a leendő látogatókat.
„A [szállodai] ágazat fontos hozzájárulást nyújt az ország gazdaságához, különösen a nemzetközi utazók számának növekedésével, a Covid nehéz évei után. A külföldi verseny azonban erős és kemény, és olyan óvatos politikára van szükségünk, amely nem veszélyezteti vállalkozásaink és úti céljaink versenyképességét”
– mondta Maria Carmela Colaiacovo, a Confindustria Alberghi elnöke.
(Time Out)
Nyitókép: Shutterstock