
A virág, ami intelligenciájával védi meg magát a kártevőktől
A rendkívül sokszínű élővilágunkkal kapcsolatban kizárólag az emberi és az állatfajokhoz szokásunk kötni a tudatos viselkedési formákat. Andre Kessler és Michael Müller kémiai ökológusok azonban nemrég publikálták izgalmas tanulmányukat, amelyben azt állítják, hogy egyes növények viselkedése beleillik az intelligencia egy bizonyos definíciójába.
A két tudós friss kutatásában arra jutott, hogy egyes növényfajok képesek cselekedni és reagálni a környezetükre. Mindehhez sajátos memóriát használnak, amelyhez még döntéshozatali képesség is párosul.
Ez a jelenség az aranyvesszőnél (Solidago altissima) figyelhető meg az egyik legjobban.
A gyomszerű virág ugyanis képes – többek között – meghallani szomszédai sikolyait, amikor azokat egy éhes növényevő megtámadja.
Amikor a levélbogár lárvák elkezdik rágcsálni az aranyvessző leveleit, a növény illékony szerves vegyületeket bocsát ki, amely azt jelzi a rovaroknak, hogy a növény már sérült, és jobb táplálékforrás után kell nézniük.
Ezzel egyidejűleg a megtámadott növény a leveleikről visszaverődő vörös fényt szintén megváltoztatja. Ez a jel pedig más aranyvesszők számára távolról is érzékelhetővé válik.
Ez is érdekelhet: Egy növény biztosíthatja az emberi életet a Mars bolygóján
Fotó: Shutterstock
Erre reagálva a szomszédos virágok megerősítik a ragadozók elleni védelmüket, továbbá gyorsabban nőnek és védekező vegyületeket termelnek a rovarok ellen – hasonlóan az állati immunrendszerhez.
Kessler és Müller szerint az aranyvesszők nemcsak a környezetből származó információkat integrálják,
hanem aktuális tényezők alapján előre látják a jövőbeli körülményeióket, és felkészülnek azokra.
Hasonló viselkedés figyelhető meg egyébként a dohánynövénynél is. A tudósok szerint ez a típusú viselkedés az intelligencia egyik elfogadott definíciója alá tartozik:
azaz egyes célok – például a túlélés – elérése a legkülönbözőbb környezetekben.
Forrás: Sciencealert
Nyitókép: Shutterstock