III. Károly király

Károly király megtörte a csendet – nyílt levélben szólalt meg

Öt nappal azután, hogy a Buckingham-palota bejelentette III. Károly királynál rákdiagnózisát, az uralkodó személyes levelet írt a nyilvánosságnak.


III. Károly király először szólalt meg, mióta kiderült, hogy rákos megbetegedéssel küzd.

Február 10-én, öt nappal azután, hogy a Buckingham-palota bejelentette, hogy az uralkodó rákbetegségben szenved, a 75 éves uralkodó személyes levelet tett közzé a nyilvánosságnak.

„Szeretném kifejezni a legszívből jövő köszönetemet a sok támogató üzenetért és jókívánságért, amelyet az elmúlt napokban kaptam”

– kezdte a király üzenetében.

„Mint azt mindazok tudják, akiket érintett a rák, az ilyen kedves gondolatok jelentik a legnagyobb vigaszt és bátorítást. Ugyanilyen bátorító hallani, hogy a saját diagnózisom megosztása hogyan segítette elő a közvélemény megértését és világított rá mindazon szervezetek munkájára, amelyek a rákos betegeket és családjaikat támogatják az Egyesült Királyságban és a nagyvilágban. Az ő fáradhatatlan gondoskodásuk és odaadásuk iránti élethosszig tartó csodálatom még nagyobb a személyes tapasztalatomnak köszönhetően.”

Károly levelét „Charles R-ként” írta alá, amely a „Rex”, azaz a latin király szó rövidítése.

Levelét olyan papírra nyomtatták, amelyen a „Sandringham House” felirat állt, az uralkodó Norfolkban található vidéki otthonának neve.

A király - aki már évek óta a londoni Clarence House-ban lakik - február 6-án feleségével együtt helikopterrel Sandringhambe repült.

Közben nemrég Vilmos herceg is megköszönte a kedves és támogató üzeneteket, amiket felesége és apja miatt kapott.

Nyitókép: Getty

(Eonline)