Azt gondolhatnánk, hogy az idő múlását akarja elrejteni a vendégek elől, de az igazság kevésbé egyértelmű.
A mesterséges fényekkel teli, barlangszerű kaszinókban hírhedt módon nincsenek ablakok. Sokan úgy gondolják, hogy ez szándékos, a ház pszichológiai trükkje és hogy a kaszinó tervezői direkt eltávolították az ablakokat az épület szerkezetéből, hogy a játékosok ne lássanak ki a szabadba.
Ennek oka a legtöbbek szerint az, hogy a kintről beszűrődő, természetes fény egyfajta riasztó jelzőként szolgák, ha valaki egész éjjel a kaszinóban töltötte az idejét.
Az igazság valójában nem ez. A kaszinóüzemeltetők elutasítják azt az elképzelést, direkt megzavarnák vendégeik időérzékét – a Time Out Chicago egyik cikkében az Indiana állambeli Hammondban található Horseshoe Casino igazgatója rámutatott, hogy szinte mindenki hord magánál telefont, amelyen óra is van).
A kaszinótervezésben gondolkodó vezetők azonban nyíltan beszéltek arról, hogyan tartják fenn a szerencsejátékosok figyelmét, és néhány megközelítésük elkerüli a természetes megvilágítás használatát.
Bill Friedman, a Las Vegas-i Castaways és a Silver Slipper egykori vezetője Designing Casinos to Dominate the Competition (Kaszinók tervezése a verseny dominálása érdekében) című könyvében sok izgalmas információ elárul a kaszinók világáról.
A 2000-ben megjelent könyv 13 alapelvre tagolódik, többek között arra, hogy „a közvetlenül a kaszinó bejáratain belül található szerencsejáték-berendezések jobbak, mint az üres, magasított bejárati szintek és az üres előcsarnokok”. Friedman több mint 600 oldalon kimerítően tárgyalja a kaszinók belsőépítészeti kialakításának minden aspektusát.
Friedman olyan labirintusszerű elrendezést támogat, amely a látogatókat kíváncsivá teszi arra, hogy mi van a következő sarkon túl, miközben kis kuckókat is biztosít számukra, ahol különleges játékokba csábulhatnak.
Az általános szándék az, hogy a szerencsejátékosok inkább a gépekre koncentráljanak, mint a tágabb környezetre. Ahogy Colin Ellard idegtudós fogalmazott:
Fotó: Shutterstock
„A kaszinó falaira, padlójára vagy mennyezetére fordított figyelem elpazarolt potenciális nyereséget jelent”.
A fényes, nyitott ablakok tehát ellentmondanának Friedman általános módszerének, de a könyv nem támogatja kifejezetten, hogy blokkolják őket a szerencsejátékosok belső órájának megzavarása érdekében.
Friedman maga is azt mondta, „mítosz”, hogy „a nevadai kaszinóüzemeltetők eltávolították az órákat és a napfényes üvegajtókat és ablakokat, hogy manipulálják a játékosokat a hosszabb játékra”. Ehelyett „a komoly játékosok voltak azok, akik követelték, hogy távolítsák el ezeket”, mert ők szándékosan „használják a fantáziájukat arra, hogy elmeneküljenek a valóság elől, miközben játszanak”.
Amellett, hogy a természetes fény elvonja a szerencsejátékosok figyelmét a kaszinóban zajló eseményekről, kellemetlen tükröződést okozhat a játékkártyákon és a nyerőgépek képernyőin.
Nem minden kaszinó alkalmazza Freidman labirintus koncepcióját. A konkurens ötlet a Wynn Resortsot tervező, Roger Thomas által kidolgozott „játszótéri” elrendezés. A 90-es évek végétől kezdve Thomas a kaszinók padlóit nyitott terekként tervezte, kényelmes bútorokkal, a falakon műalkotásokkal, az asztalokon pedig vázákban elhelyezett orchideákkal. Sokukat természetes fény árasztotta el.
Ez a dizájn sem nélkülözte a manipuláció elemét.
„Természetesen kényelmesen érzi tőle magát az ember, de folyamatosan emlékeztetnek arra is, hogy jól érezze magát”
– mondta Thomas a New Yorkernek.
Amikor az emberek nyugodtnak érzik magukat, többet játszanak. A barlang hangulat tehát még csak nem is előfeltétel Vegasban.
Még a kaszinók kemény kritikusai sem nagyon hivatkoznak a „napfény-manipuláció” elméletére. Natasha Dow Schüll, a New Yorkt University kulturális antropológusa Addiction by Design: Machine Gambling in Las Vegas (Tervezett függőség: gépi szerencsejáték Las Vegasban) című könyvében ezt nem említi.
Ehelyett a szerencsejáték-iparnak a kockajátékok, a rulett és más, szocializációval járó játékok háttérbe szorítását és a videoképernyős nyerőgépek felemelését kritizálja, egy „magányos, magába merülő tevékenységet, amely képes felfüggeszteni az időt, a teret, a pénzértéket, a társadalmi szerepeket és néha a létezés érzését”.
Vagyis, a kaszinóknak jobb módjai is vannak arra, hogy megzavarják a vendégeik érzékeit, minthogy hazudjanak nekik az időről.
Nyitókép: Shutterstock
