45 nap alatt a Marson — íme a NASA új nukleáris rakétaterve!
A következő időszakban az űrkutatók eltökélt célja, hogy a mélyűr meghódításával embereket juttassanak a Marsra. Ehhez viszont teljesen új technológiát kell kifejleszteni. Mint kiderült, a NASA nukleáris rakétatervei akár 45 napra is lecsökkenthetik az utazási időt.
Még az űrverseny kezdetén az amerikai és az orosz űrkutatás is fejlesztéseket végzett a nukleáris rakétameghajtással kapcsolatban. Ennek a munkálataival évtizedeket töltöttek, ám a technológiát végül lecserélték. Nemrég viszont a NASA szakemberei ismét előrukkoltak a modellel, viszont teljesen új megközelítésekkel tökéletesítették azt.
Ez a terv a NASA Innovative Advanced Concepts programjából került ki, melyben többek között bemutattak olyan elképzeléseket is, melyek főképp az űrbéli létfenntartásra vagy az energiaellátásra irányultak. A fejlesztés tervét Ryan Gosse professzor és csapata terjesztette elő.
Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy a nukleáris meghajtás alapvetően két koncepcióra épül. Az egyik a Nuclear-Thermal Propulsion (NTP). Ebben egy nukleáris reaktor felelős a hidrogén hajtóanyag hevítéséért, majd ionizált hidrogéngázzá alakítja azt. Később a végterméket a rendszer fúvókákon keresztül vezeti ki, hogy tolóerőt biztosítson a rakétáknak.
Ezzel szemben van a Nuclear-Electric Propulsion (NEP), ami főleg az elektromosság nyújtotta előnyöket használja ki. Az elektromossággal ellátott hajtómű elektromágneses mezőt hoz létre, amely ionizál és felgyorsít egy inert gázt (például xenont), hogy tolóerőt hozzon létre. Mindkét rendszernek megvannak a saját előnyi, hiszen az első huzamosabb ideig képes energiát biztosítani, a második viszont jóval több hajtóerőt generál.
Fotó: Unsplash/Planet Volumes
A végső terveknek ezt a két eredményt kell valamilyen formában ötvözniük, Gosse professzor elképzelései pedig pontosan ezt teszik. Az ő javaslata egy szilárd magú NERVA-reaktoron alapuló bimodális konstrukciót ír le, amely 900 másodperces fajlagos impulzust biztosítana.
Az eddigi modellek szerint a Marsra jutás átlagosan hat-kilenc hónapot jelentene az űrhajósok számára. Ezzel szemben Goose ötlete 45 napra módosítaná az utazási időt, ami évekről hónapokra csökkentené egy küldetések hosszát. Ezáltal számos egészségügyi problémát elkerülhetnek az asztronauták, illetve a kutatási terület is egy nagy lépést tehetne előre a mélyűr akadálymentes felfedezése felé.
Nyitókép: Unsplash/Nicolas Lobos
Forrás: ScienceAlert