Elképesztő: Parkinson-kórban szenvedő nő klarinétozik agyműtét közben – videó
október 22., 2025  ●  Világ  ●   in.hu

Elképesztő: Parkinson-kórban szenvedő nő klarinétozik agyműtét közben – videó

A 65 éves Denise Bacon egy négyórás agyműtét közben szólaltatta meg kedvenc hangszerét.

A Crowborough-ban élő Denise Bacon 2014-ben kapta meg a diagnózist, hogy Parkinson-kóros, ami az évek alatt egyre jobban megnehezítette számára a sétát, az úszást, a táncot, és a klarinétozást is. Öt év kihagyás után most újra kezébe vehette kedvenc hangszerét, hála egy műtét során alkalmazott mély agyi stimulációnak (DBS).

A DBS olyan sebészeti eljárás, amelyben elektródákat ültetnek az agyba, és bizonyos betegek, például Parkinson-kórosok esetében jelentősen enyhítheti a tüneteket. Bacon műtétje során helyi érzéstelenítést alkalmaztak a fejbőrén, így a beavatkozás ideje alatt végig ébren volt. Mint kiderült, azonnal érzékelte a változást ujjai mozgásában, ami lehetővé tette, hogy könnyedén játsszon a hangszeren.

Emlékszem, ahogy a jobb kezem sokkal könnyebben mozgott, amikor megkezdték a stimulációt, és ettől újra tudtam játszani a klarinéton, egyszerűen fantasztikus érzés volt. Már most érzem a javulást a járásomban, alig várom, hogy újra a medencébe és a tánctérre is visszatérhessek, hogy lássam, ott hogyan fejlődtem

 – mesélte.

A Bacon korábban az East Grinstead Concert Band nevű zenekar tagja volt, de öt évvel ezelőtt kénytelen volt abbahagyni a zenélést a Parkinson-kór miatt. A műtétet végző neurológus, Prof. Keyoumars Ashkan elmondta, hogy körülbelül 9 mm átmérőjű lyukakat fúrtak Bacon koponyájába, majd egy precíziós keretet helyeztek a fejére, amely „mint egy GPS”, vezette az orvosokat a megfelelő pozíciókba az elektródák beültetéséhez.

Nagyon örültünk, hogy azonnal javultak a kézmozgásai, és így a klarinétozás képessége is, amint megkezdtük az agyi stimulációt

 – fogalmazott Ashkan.

(BBC)

Nyitókép: Illusztráció/Roman Zaiets/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!