
Most érdemes repülőjegyet venni: nyártól drágulhatnak az árak
Egyre több magyar utazó biztosítja be jó előre a nyári vakációját. A repjegy.hu friss adatai szerint idén mintegy 30 százalékkal nőtt a korai repülőjegy-foglalások száma a tavalyi évhez képest. A trend arra utal, hogy sokan már hónapokkal előre lefoglalják az utazást, részben azért, mert a szakértők szerint a főszezon közeledtével drágulhatnak a jegyek.
A foglalások üteme azt mutatja, hogy a magyar utazók egyre kevésbé hagyatkoznak a last minute ajánlatokra. Tavaly még minden negyedik nyaraló csak az indulás előtti hetekben vásárolta meg a repülőjegyét, idén azonban már a főszezoni és utószezoni járatok telnek meg a leggyorsabban. Ha a jelenlegi tempó kitart, a nyári hónapokban várhatóan jóval kevesebb kedvező árú last minute lehetőség marad, írja a Roadster.
A legnépszerűbb úti célok listáját továbbra is Olaszország és Spanyolország vezeti, de az idei év egyik meglepetése egy dél-olaszországi régió. A foglalási adatok szerint Rimini iránt ugrott meg a legnagyobb mértékben az érdeklődés, ahol 167 százalékkal nőtt a kereslet. Jelentős növekedést mértek a szardíniai Algherónál (+150%) és a görög Zákinthosznál (+100%) is. Az egyik új kedvenc Kalábria kapuja, Lamezia Terme, amely az új közvetlen járatoknak köszönhetően gyorsan felkerült a magyar utazók térképére. Holczinger Zoltán, a repjegy.hu online üzletágának vezetője így fogalmazott erről:
Tavaly még nem volt közvetlen összeköttetés ide, idén viszont két légitársaság is indított járatokat, aminek köszönhetően a desztináció azonnal bekerült a top 15-be. A piacon érezhető volt a várakozás az új közvetlen járatokra, hiszen ilyenkor a bevezető áraknak köszönhetően rendkívül kedvezően lehet eljutni az adott desztinációra.

Bár általános drágulásról egyelőre nem lehet beszélni, az árak több útvonalon plusz-mínusz 20 százalékos sávban mozognak. Bizonyos desztinációknál azonban kifejezetten kedvező árakat lehet találni: például a törökországi Antalyába vagy a görög Zákinthoszra akár 30-35 százalékkal olcsóbb jegyek is elérhetők, mint tavaly ilyenkor.
A szakértők szerint a legfontosabb tényező továbbra is az időzítés. A korábbi adatok alapján sok úti célnál 60-90 nappal az indulás előtt a legalacsonyabbak az árak. Jó példa erre Korfu: ha valaki júniusi utazást márciusban foglal, a retúrjegy átlagosan 61 600 forintba kerülhet, míg indulás előtt ugyanaz a jegy akár 100 ezer forint körüli áron is megjelenhet. Hasonló különbség látszik Barinál is, ahol egy augusztusi utazás áprilisban még 58 ezer forint körül volt, júniusra viszont már 80 ezer fölé emelkedett. Az árak alakulását az üzemanyagköltségek növekedése is befolyásolhatja, ezért a jelenlegi szinthez képest felfelé mozdulhatnak el a repülőjegyek árai a következő hónapokban.
Egy utas véletlenül kihallgatta a pilótákat – kiderült, miről beszélnek repülés közben
Aki spórolni szeretne, annak érdemes rugalmasan terveznie. A szakértők szerint az elő- és utószezon jelentős megtakarítást hozhat. A spanyol úti céloknál például jól látszik a különbség: míg július végén egy átlagos jegyár akár 150 ezer forint is lehet, május végén vagy június elején ugyanaz az út akár 40 százalékkal olcsóbb. Szeptember elején pedig még mindig 20-25 százalékkal kedvezőbb árakat lehet találni az augusztusi csúcshoz képest.






