
Miért tartják ezt a hercegnőt a történelem egyik legtoxikusabb anyjának?
Sarolta orosz hercegnő és lánya, Feodora kapcsolata kicsit sem volt harmonikus, sőt. A történészek szerint a hercegnő hidegen és kegyetlenül viszonyult gyermekéhez, ám egy ritka betegség is szerepet játszhatott abban, hogy végül teljesen eltávolodtak egymástól.
Sarolta orosz hercegnő – Viktória hercegnő legidősebb lánya és Viktória királynő unokája – fiatal korában a kortársak kissé felszínesnek, pletykásnak és a társasági élet rajongójának tartották. Imádta a divatot, a fényűző eseményeket és a berlini társasági életet. Az anyaság azonban állítólag soha nem szerepelt az álmai között. Amikor 1879-ben megszületett lánya, Feodora, Sarolta nehezen fogadta el az új helyzetet. Állítólag zavarta, hogy a gyermek születése megváltoztatta az alakját, és nyíltan panaszkodott lánya külsejére is.
Feodora gyermekkorának jelentős részében ezért nagymamája gondoskodott róla, miközben Sarolta inkább társasági életet élt Berlinben.
1898-ban Feodora feleségül ment Heinrich XXX von Reuss bajor herceghez. A házasság a várakozásokkal ellentétben boldognak bizonyult: férje rajongott érte, ami állítólag komoly féltékenységet váltott ki Saroltából, akinek saját házassága nem volt kiegyensúlyozott.
Feodora életét azonban egy fájdalmas probléma árnyékolta be: nem születhetett gyermeke. Édesanyja ahelyett, hogy támogatta volna, olyan pletykákat terjesztett róla, amelyek szerint lánya férjétől kapott el egy nemi betegséget. Feodora tagadta a vádakat, de a szóbeszéd súlyosan rontotta kapcsolatukat és komoly lelki terhet jelentett számára. Végül anya és lánya teljesen eltávolodtak egymástól, és megszakították a kapcsolatot.
Az 1990-es években történészek egy érdekes orvosi magyarázatot is felvetettek: Sarolta és Feodora egyaránt porfíriában szenvedhetett. Ez az örökletes betegség többek között erős fájdalommal, hangulatingadozásokkal, paranoiás gondolatokkal és hallucinációkkal is járhat. A kutatók szerint a betegség súlyosbíthatta mindkettőjük viselkedését és tovább nehezíthette amúgy is feszült kapcsolatukat.
Úgy vélik, hogy Sarolta 1901-ben bekövetkezett halála előtt anya és lánya valamennyire mebékét egymással. Feodora élete azonban ezután sem lett boldogabb: férje 1939-es halála után magányosan élt, majd 1945-ben saját kezével vetett véget életének.

