Szomorú listára került fel a Széchenyi Gyógyfürdő – ez zavarja a legjobban a turistákat
június 12., 2026  ●  Világ  ●   in.hu

Szomorú listára került fel a Széchenyi Gyógyfürdő – ez zavarja a legjobban a turistákat

Egy közel százezer látogatói értékelést elemző kutatás rangsorolta a legtöbb csalódást okozó turistacélpontokat, amelyre a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő is felkerült.

A világ egyik legnagyobb csomagmegőrző-hálózatának számító Radical Storage közel 100 ezer online értékelést vizsgált meg, hogy kiderítse, mely turisztikai attrakciók kapják a legtöbb negatív visszajelzést. A kutatás során 50 népszerű ország több ezer látványosságát vizsgálták, ezek közül a legalább kétezer értékelés kapott helyek kerültek a listára.

Az elemzők olyan kulcsszavakat kerestek a véleményekben, mint az „unalmas”, a „túlzsúfolt”, a „túlértékelt” vagy a „rossz ár-érték arányú”, és ezek alapján állították össze a rangsort.

Brit vidámpark a világ legnagyobb csalódást okozó turistalátványossága

A világ legnagyobb csalódást okozó látványosságának idén is az Alton Towers bizonyult. Az angliai vidámpark értékeléseinek 38,2 százaléka negatív hangvételű volt, a látogatók elsősorban a zsúfoltságra, a magas árakra és a gyenge ügyfélélményre panaszkodtak. Emellett sokan úgy érezték, hogy a belépőjegy mellett további fizetős szolgáltatásokat (étel, ital vagy bizonyos területekhez való hozzáférés) próbálnak még rájuk erőltetni.

A második helyre a világ legnagyobb akváriuma, az atlantai Georgia Aquarium került. A több tízezer tengeri élőlénynek otthont adó hellyel kapcsolatban a látogatók közel ötöde negatívan értékelte az élményt. A legtöbben itt is a zsúfoltságot és a magas árakat említették problémaként.

A harmadik helyet a louisianai Horseshoe Casino szerezte meg, mellyel kapcsolatban a kritikák egy része szerint az attrakció túlértékelt, elavult és kevésbé izgalmas, mint amire előzetesen számítottak.

Budapest a negyedik legnagyobb csalódást okozó turistalátványosság

A budapesti Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda is felkerült a listára, mégpedig a negyedik helyre. A kutatás szerint az értékelések 16,6 százaléka tartalmazott negatív véleményt. A legtöbb panasz a túlzsúfoltságra és a nehézkes közlekedésre vonatkozott. A felmérésben részt vevő látogatók jelentős része úgy érezte, hogy a fürdő népszerűsége már a kikapcsolódás rovására megy. Bár a Széchenyi nem először kerül fel ehhez hasonló listára, továbbra is Budapest egyik legismertebb és leglátogatottabb nevezetessége, sőt belföldön a legfelkapottabb úti célok közé tartozik. 

Amiben viszont Budapest nem okozott csalódást, hanem épp az ellenkezőjét tette: a világ legautentikusabb gasztrovárosának választották.

Szomorú listára került fel a Széchenyi Gyógyfürdő – ez zavarja a legjobban a turistákat
Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda
Fotó: Konoplytska/Shutterstock
A 10 legnagyobb csalódást okozó turistalátványosság
  1. Alton Towers, Anglia – 38,2% negatív értékelés
  2. Georgia Aquarium, Atlanta, Egyesült Államok  – 19,6%
  3. Horseshoe Casino, Louisiana – 18,6%
  4. Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda, Budapest, Magyarország – 16,6%
  5. Ripley's Aquarium of Canada, Kanada, Egyesült Államok – 16%
  6. Universal Islands of Adventure,  Orlandoban, Florida, Egyesült Államok – 15,6%
  7. Siam Park, Kanári-szigetek, Tenerife, Spanyolország – 13,4%
  8. Space Needle, Seattle, Washington, Egyesült Államok – 12,6%
  9. Graceland, Memphis, Tennessee, Egyesült Államok – 12,6%
  10. Fushimi Inari-nagyszentély, Kiotó, Japán – 12%
Itt állíthatod be, hogy a In.hu az elsők között legyen a Google keresőben
Nyitókép: Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda/Kadagan/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!