Tea átlátszó csészében, körülötte teafüvek

Nem messze tőlünk hiánycikké válhat a tea?

Nagy-Britannia teaellátását fenyegeti a Vörös-tengeri válság.

A briteknek a nemzet egyik kedvenc italának számító tea egyes fajtáinak hiányával kell szembenézniük, miután a vörös-tengeri hajózási zavarok veszélyeztetik az ellátást, írja a Reuters.

A Brit Kiskereskedelmi Konzorcium (BRC) szerint átmeneti fennakadások voltak tapasztalhatók néhány fekete teát forgalmazó vállalatnál, és egy iparági forrás szerint az ízesített társaiknák is haspnló késések voltak jellemzők.

Bár az ország két legnagyobb szupermarketcsoportja webhelyeiken bőséges kínálatot mutattak kedden, a vállalatok általánosságban arra figyelmeztettek, hogy a vörös-tengeri hajózási zavarok hosszától függ, hogy a fogyasztók üres polcokkal találják-e majd szembe magukat Európában.

A késésekre vonatkozó figyelmeztetés az első, amely egy élelmiszeripari termékre vonatkozik, miután az Iránnal szövetséges jemeni húszi milícia novemberben megtámadta azokat a Vörös-tengeren és környékén közlekedő hajókat, amelyek ismereteik szerint Izraelbe tartanak vagy Izraelt támogatják, ezzel lelassítva az Ázsia és Európa közötti kereskedelmet.

A világ ötödik legnagyobb teaimportőrének számító Nagy-Britannia az importált tea több mint felét Kenyából és Indiából szerzi be, így függ a Vörös-tengeri útvonaltól.

A feldolgozatlan teát az Egyesült Királyságba szállítják feldolgozásra és csomagolásra, ami az Institute of Export & International Trade (IEIT) szerint hozzájárul ahhoz, hogy Nagy-Britannia a világ 10. legnagyobb exportőre legyen.

Andrew Opie, a nagy szupermarketcsoportokat képviselő British Retail Consortium élelmiszer- és fenntarthatósági igazgatója elmondta, hogy néhány fekete tea vállalatnál átmeneti fennakadások vannak, de a fogyasztókra gyakorolt hatás minimális lesz, mivel a kiskereskedők nem számítanak jelentős kihívásokra. Egy, a brit területi gyártást jól ismerő iparági forrás szerint bár volt néhány késés, nem számítanak nagy hiányra.

Marco Forgione, az IEIT főigazgatója szerint a tea lehet az első a sok termék közül, amelyet az ellátási lánc válsága érint. A dél-afrikai Jóreménység-fokot megkerülő alternatív szállítási útvonal 10-14 nappal hosszabbíthatja meg az utat, mint a Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornán keresztül történő átkelés.

Több nagy brit ruházati kiskereskedő, köztük a Next, a Pepco Group, a Primark és a Matalan figyelmeztetett a vörös-tengeri szállítmányok megszakításának lehetséges hatásaira.

Nyitókép: Unsplash