
Elsőre talán furcsának tűnik egy lapon említeni Shakespeare-t a 90-es és 2000-es évek tinivígjátékaival vagy éppen Sydney Sweeney egyik legnagyobb sikerével, pedig jóval szorosabb közöttük a kapcsolat, mint gondolnánk. A több száz évvel ezelőtt született…

Vannak romantikus vígjátékok, amelyek annyira tökéletesen érnek véget, hogy talán jobb nem bolygatni őket. Összegyűjtöttünk hét klasszikus romkomot, amelyekhez ugyan jól hangzana egy folytatás, de könnyen lehet, hogy az többet ártana, mint…

Hollywoodban nem ritka, hogy a filmvásznon egymásba szerető színészek között a valóságban meglepően nagy korkülönbség van. Van, amikor ez tökéletesen működik a történetben, máskor viszont utólag egészen más szemmel nézünk egy-egy jelenetre. Mutatunk…

Ha ősszel te is szívesebben bújsz be egy takaró alá egy jó könyvvel, ezek a romantikus történetek tökéletes társak lehetnek a hűvösebb estékre. Boszorkányok, kisvárosi kávézók, varázslat és váratlan szerelmek gondoskodnak arról, hogy az…

Ha már végignézted Jane Austen legismertebb történeteit, ideje újabb kosztümös románcok után nézni. Összegyűjtöttünk nyolc filmet és sorozatot, amelyekben ugyan más korszakok és helyszínek jelennek meg, de a bonyolult szerelmek, erős női karakterek és társadalmi szabályok miatt…

Nem mindig sikerül a filmvásznon visszaadni azt a varázslatot, amit egy jó könyv lapjain átélünk. Összegyűjtöttünk hét olyan regényt, amelyek a szerzők eredeti történetében sokkal többet adnak, mint filmes…

Ha egy könnyed, romantikus filmre vágysz estére, a Netflixen most is bőven akad miből válogatni. Mutatjuk azt a öt romantikus vígjátékot, amely garantáltan mosolyt csal az arcunkra.

2026 eddig kifejezetten erős évnek bizonyult a romantikus filmek rajongói számára: izgalmas könyvadaptációk, régi kedvencek folytatásai és nagy sztárokat felvonultató új szerelmi történetek is érkeznek. Mutatjuk, mely filmeket érdemes felírni a…

A ’90-es évek romantikus vígjátékainak aranykorából nem csak a Micsoda nő! vagy az Álmatlanság Seattle-ben maradt ránk. Akad néhány kevésbé ismert gyöngyszem is, amelyeket ma is érdemes felfedezni – van köztük abszurd vígjáték, queer romkom és még…

Van, amikor éppen egy jó nagy sírás esik a legjobban. Legyen szó tragikus szerelemről, elszalasztott lehetőségekről vagy fájdalmas búcsúkról, az alábbi, a Netflixen elérhető romantikus filmek garantáltan…

A Bridgerton család rajongói jól tudják, milyen nehéz kibírni az új évadokra való várakozást: a romantika, a fényűző bálok és a kosztümös intrikák világa gyorsan beszippantja a nézőket. Szerencsére akad néhány sorozat, amely hasonló hangulatot kínál…
