Mimi Keene

Hajfestésen gondolkodsz? Ez a természetes árnyalat ultramenő lesz idén

A hajszínezést művészi szinten is lehet művelni. Persze, tudjuk, mi a különbség szőke és barna között − de a két táboron belül rengeteg más lehetőség is van. Az alábbi szín pedig egyike ezeknek az árnyalatoknak.


Az úgynevezett „taupe barna" egy igazán lenyűgöző példája a barnán belül megtalálható árnyalatoknak, és úgy tűnik, hogy 2024-ben ez lesz az egyik vezető hajszín.

Ez az év a barna árnyalatoké lesz, ahogyan 2023 a rézszíné volt. A monokróm öltözködés minden idők legnagyobb divatja, a tónusos barnák pedig most is olyan népszerűek, mint a '00-as évek elején voltak

− jósolja Tom Smith hajstylist és trend-előrejelző is. Azonban ellentétben a csokoládé és eszpresszó árnyalattal, amelyeket eddig is láttunk, most a taupe barnáé a terep.

​Milyen szín is az a taupe barna?

Lényegében egy hűvös tónusú, hamvas barna árnyalat, amely feltűnően mentes mindenféle rézszínű vagy meleg alaptónustól. Olyan, mint a platina vagy a tejes szőke barna megfelelője, csak nem igényel erős szőkítést.

​Miért válaszd ezt az árnyalatot?

A gazdag, impozáns kakaószínnel ellentétben ez az árnyalat visszafogott, ugyanakkor lényegre törő és magabiztos. Ez a hajszínek szürke teája − vagány és mindenhez passzol.

A taupe és gomba ihlette barna árnyalat remek választás azoknak, akik szeretnének játszani a barna árnyalatokkal, de távol akarják tartani magukat a meleg, vörös vagy csokoládé árnyalatoktól. Ez inkább egy suttogó barna, mintsem kiabálós

− teszi hozzá Tom.

​Hogyan kérj a fodrászodtól taupe barna hajszínt?

Ez attól is függ, milyen hajszínnel indulsz. Ha a kívánt árnyalat mélyebb, mint a természetes színed vagy a jelenlegi kiindulási hajszíned, könnyű lesz elérni ezt a hűvös, semleges tónust. Ha azonban a hajad sötétebb, akkor egy professzionális színkorrekcióra lesz szükséged, hogy elérd ezt a különleges tónust. Ebben az esetben a taupe hajszín előtt el kell távolítani minden mély vagy meleg tónust.

​Hogyan tartsd karban a taupe barnát?

Fontos megjegyezni, hogy ez a haj szinte mindig melegebbre fakul idővel, ezért a színvédő termékek − amelyek feltöltik a tónust – használata szükséges az otthoni ápoláshoz a szalonlátogatások között .

​Hogyan érdemes hordani a taupe barna hajat?

Ezt a nem túl kényes hajszínt a legjobb egy hátrafésült stílussal kombinálni, amely „egészséges" és „fényes" hatást kelt. Jól mutat selymesen egyenesre fésülve, fonva vagy lágy sellőhullámokkal is.

Forrás: Glamour UK

Nyitókép: Getty Images