Van egy édesítőszer, ami a cukornál is nagyobb méreg

Van egy édesítőszer, ami a cukornál is nagyobb méreg

A cukrot már jó ideje beültettük a szégyenlős sarokba és fehér méregként becézgetjük. Pedig a glükóz az emberei test sejtjeinek, azaz celluláris mitokondriumainak elsődleges üzemanyagforrása, az agynak pedig a motorja.


Mi történik, ha száműzzük a cukrot?

Ha egy benga nagy partfissal kisöpörjük az életünkből teljes egészében a cukrot, akkor számítsunk rá, hogy az agyi kapacitásunk rapid hanyatlásba csap és robotpilótára kapcsol takarékra állítva magát. Amennyiben nem áll rendelkezésére elegendő üzemanyag, akkor kénytelen rangsorolni az egyes funkcióit, ami nagyjából azt jelenti, hogy a végtagjaink továbbra is szófogadóan mozogni fognak mondjuk, de hogy mit kötött előző nap lelkünkre az anyukánk a telefonban, arról még csak nem is fog derengeni semmi.

Márpedig, ha energiaigényről van szó, akkor az agy kifejezetten falánk kis bestia. Az egész testünket tekintve a szervezetünkben keringő cukor 50%-ára ráteszi a kapzsi kis kezét, ha pedig éhkoppra fogjuk, akkor duzzogva eléri, hogy ne mi legyünk a legélesebb kés a fiókban.

Mivel a televízió, a print, online és szósöl média felől is csak a 90/60/90-es ideális homokóra-forma, mint alapvető elvárás ömlik ránk, különben nem jegyeznek minket, letörölnek a térképről és sóval hintik be még a hűlt helyünket is, ezért kénytelen-kelletlen mindenki felül erre a vonatra, és csak szaporán kereszteket vetve magára ejti ki a cukor szót.

És a light, meg a zéró jók?

Kétségkívül kedvenc szavaink a lájt, a zéró és persze a limited edisön, bár ez utóbbitól csupán a pénztárcánk lesz soványabb, mi nem, de ez most mondjuk mindegy is. Ugyanakkor szárba szökkent egy igen logikus elmélet, mely szerint az első kettő sem megfelelő irányba rendezi át a tükörképünket.

Mondom miért: édes ízű étel fogyasztása után a szervezetünk fel van készülve az évtizedes szokásrendnek megfelelően, hogy mindjárt betoppan az energia is, ezért aztán udvariasan megkéri a hasnyálmirigyet az inzulintermelésre, ami az egyetlen vércukorszint-csökkentő hormonunk. Várja, várja, de az energia mégsem érkezik meg, a pedánsan legyártott inzulin azonban lejjebb viszi a vércukorszintet, mi pedig azon kapjuk magunkat, hogy hangosan dübörögve kopog a szemünk.

A light italokat fogyasztók hamarabb és intenzívebben lesznek éhesek, sőt, közismert adat, hogy az Egyesült Államokban a kalóriacsökkentett élelmiszerek elterjedésével párhuzamosan a lakosság testsúlya nemhogy nem csökkent, hanem inkább gyarapodott, hiszen álomba dudorásztuk a lelkiismeretünket megnyugtatva magunkat, hogy mi aztán igazán mindent megtettünk az egészségünk és a nyári beach body kedvéért, így aztán most egy kis extra nasi igazán belefér.

De akkor mit tehetünk?

Mint annyi más helyen ezen a téren is az érték a mérték és az alternatív megoldások között is érdemes okosan válogatni. Az MSN Health ajánlása szerint egészségi szempontból a legjobb édesítőszerek a stevia, cukoralkoholok, méz és a szőlőcukor, a legkárosabbak pedig az aszpartám, agávé és szukralóz.

Kerülendő édesítőszerek

Az aszpartám szinte szitokszóvá léphetne elő, és már az engedélyeztetése is megérne egy misét, de hát mindegy, végül valahogy mégiscsak keresztül tolták a bürokrácián, pedig lánykori neve idegméreg, rákkeltő hatásairól pedig több háború és békényi dokumentáció fellelhető. A cukormentes rágógumik, csokik, cukrok és energiaitalok többsége ezt tartalmazza, dacára annak, hogy egy 1995-ös tanulmány szerint fogyasztása konkrétan depressziót, migrént, epilepsziát és látászavart okozhat, ám ennek ellenére a mai napig legálisan a forgalomban kapható és mosolyogva engedélyezett.

A szukralóz is egy valóságos gyógyászati központ, hiszen nyomában haladva megcsappant vörösvértestszámot, férfi meddőséget, veseproblémákat, spontán vetélést és cukorbetegséget találtak. Na bravó!

A fentiekhez képest az agávé kis kezdő amatőr a károkozás terén, hiszen az valójában egy magas fruktóztartalmú édesítő, és mint ilyen, csupán annyit tud rosszalkodni, hogy túlzott fogyasztása esetén növeli az éhségérzetet, így az étel iránti vágyat, hosszabb távon berendezkedve a szervezetünkben pedig inzulin rezisztenciát, szív- és érrendszeri gubancokat kapunk tőle hálából.

Jó édesítőszerek

Ehhez képest a stevia lehetne a legjobb barátnőnk is akár, hiszen ez a Dél-amerikai gyógynövény szabályozza a vércukor- és inzulinszintet, és a vérnyomásunkat is boldogra simogatja féktelen jókedvében.

A szorgos kis fullánkosok által mértani pontosságú hatszögekben gyűjtögetett méz már egy sokkal szimpatikusabb megoldás, hiszen ha csekély mennyiségben is, de némi ásványi anyagot és vitaminokat is tartalmaz, ráadásul a fruktóz tartalma is jóval kevesebb a csúf cukorénál.

A cukoralkoholok közül a xylitol neve mellé kéretik kis szívecskét biggyeszteni, hiszen kedves, megértő és jó hozzánk. Jobbára gyümölcsökben és zöldségekben megtalálható természetes anyag, de a szervezetünkben is termelődik a szabályos szénhidrát anyagcsere közben, ráadásul segít a fogszuvasodás megelőzésében, hiszen a cukorral ellentétben nem erjed, azaz nem eteti tenyeréből a szemét kis savképző szájüregi baktériumokat. Kis tapsikolás közepette tudom csak lelkesedéssel a hangomban leírni, hogy 73%-ban elpusztítja a szuvasodásért vádlottak padján álló baktériumokat, növeli a csontsűrűséget, tetejében mivel csak lomha lassúsággal ürül ki a gyomorból és csak hozzávetőleg a fele szívódik fel, ezért hatása a vércukorra és az inzulin kiválasztásra szinte elhanyagolható. Bizony, ilyen cuki ez a xylitol.

Sajnos vagy nem sajnos, de tudomásul kell vennünk, hogy a cukor a szervezetünk számára egyfajta drog, ami dopamint, boldogsághormont szabadít fel, ami az agyunk sajátságosan értelmezett jutalmazási rendszerében egy kedves kis buksi simiként fordítható le. Szervezetünk pedig, a kis haladó drogfüggő, egyre gyakoribb édességfogyasztásért raplizik, hacsak nem igyekszünk idejében rövidebb pórázra fogni a hedonista bestiát. A dílerek mi magunk vagyunk, ezért kizárólag rajtunk múlik, hogy a legjobb kuncsaftunk csokitortához vagy almához jut ma este.

Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.

Nyitókép: Photo by Towfiqu barbhuiya on Unsplash