Fogat mosó nő

A fogainkkal sem tett jót a koronavírus

Bár még a fogorvosok is úgy gondolták, hogy a járvány idején biztonságosan le lehet mondani fogaink állapotának ellenőrzéséről, nem bizonyult jó ötletnek.

Még mindig nem tudhatjuk magunk mögött a koronavírus-járványt, melynek ideje alatt fogaink állapota átlagosan rosszabb lett. Ennek csak egyik oka az, hogy a pandémia során nem jártunk (fog)orvoshoz, ha csak nem volt nagyon muszáj. A másik ok a fogmosás elhanyagolása volt a karantén ideje alatt. Emlékezzünk arra, amikor sokunknak még az ágyból kikelés is nehézséget jelentett vagy az, hogy a pizsamánkat melegítőre cseréljük, így nem csoda, ha a fogmosásról is elfeledkeztünk olykor, hiszen minden, addig eleminek gondolt rutinunk is felborult.

Emellett az otthon töltött idő megnövekedésével egyetemben a nassolások száma is megugrott, jóval több cukros ételt fogyasztottunk, ráadásul a felfokozott stresszállapot sem tett jót az állkapcsainkkal.A fogorvosok tapasztalatai alapján az elmúlt időszak egyértelműen nyomot hagyott az állkapcsunkon is, amit jóval többször szorítottunk össze, mint korábban.

Bár visszafelé már nem tudjuk megváltoztatni fogaink állapotát, de a fogorvos szerint amire mindenképpen érdemes odafigyelni a mindennapokban, az a napi legalább kétszeri fogmosás, lehetőleg elektromos fogkefével és fluorid alapú fogkrémmel, továbbá a szájvíz használata is ajánlott.

A COVID-19 a fogainkra gyakorolt káros hatásairól már 2020 szeptemberében figyelmeztetett az Amerikai Fogászati Szövetség (ADA), melynek felmérése szerint a megkérdezett fogorvosok több mint fele számolt be a stresszhez kapcsolódó betegségek, például a csorba fogak számának növekedéséről. Még ennél is rosszabb, hogy több mint egynegyedük azt mondta, hogy több lyukas fog és fogínybetegség ellen harcolnak.

(Melmagazine / Hamu és Gyémánt)