DNS molekula előtt egy kéz injekciós tűt tart

Minden betegnek felszívódott a daganata egy gyógyszerkísérlet során

Áttörést hozott a végbélrák kezelésében az Egyesült Államokban végzett gyógyszerkísérlet: minden kezelt betegnek eltűnt a daganata. Pedig eredetileg nem pontosan erre szánták.



A Jemperli márkanéven forgalmazott dostarlimab nevű szer egy immunterápiás gyógyszer, amelyet alapvetően méhtestrák kezelésére használnak, de most egy kísérlet során kipróbálták a végbélrák daganatai ellen is. A kísérlet páratlanul hatékonynak bizonyult, hiszen minden kísérleti betegnél gyógyulást tapasztaltak – írja a Science Alert.

Úgy gondolom, ez az első ilyen eset a rák történetében."

– mondta a The New York Timesnak Luis Diaz Jr., a Memorial Sloan Kettering Cancer Center (MSK) orvos-onkológusa, az eredményeket bemutató új tanulmány vezető szerzője.

A kísérlet még folyamatban van, a pozitív eredményeket eddig csak 12 betegnél észlelték, mindegyiküknek genetikai mutációt mutató (MMRd) daganataik voltak. Az ilyen daganatok általában kevésbé reagálnak a kemoterápiára és a sugárkezelésre, ami megnöveli a daganatok műtéti eltávolításának szükségességét.

A betegek hat hónapon keresztül háromhetente dostarlimabot kaptak, a hat hónapos utánkövetés során a vizsgálatban részt vevő 12 beteg mindegyike klinikailag teljes választ" mutatott, sem MRI-vel, sem PET-vizsgálattal, sem endoszkópiával, sem biopsziával nem lehetett kimutatni a daganatokat. A kísérletben várhatóan 30 beteg vesz majd részt.

„Addig is optimistán és óvatosan kell kezelnünk a jelenlegi eredményeket.”

– mondja Hanna K. Sanoff onkológus, a Chapel Hill-i Észak-Karolinai Egyetemről. Szerinte a kezelésre adott klinikai teljes válasz nem helyettesíti a hosszú távú rákkontrollt.

Ettől függetlenül a kutatók már vizsgálják, hogy az immunterápiás megközelítés segíthet-e más MMRd-vel rendelkező daganatos betegeken is, például bizonyos típusú gyomor-, prosztata- és hasnyálmirigyrákon. Amennyiben a további kutatások újabb fényes eredményeket hoznak, egy újfajta rákterápia kifejlesztésének lehetünk tanúi.