Egy sétáló ember lába

Sétálj így, hogy a szívműködésed és a hangulatodat is javítsd edzés közben!​

Egy kutatás során három különböző edzésforma hatékonyságát vizsgálták. A végeredmény mindhárom stílusú testmozgás pozitívumait megerősítette, azonban az egyik kiemelkedett társai közül. Alábbi cikkünkben erről a típusról beszélünk, valamint a hatásairól. Mi az a nordic walking?

A tanulmányt megelőző adatgyűjtés során 86 beteg vett részt egy 12 hetes edzőprogramban. 29-en nagy intenzitású, ritkább edzésben, 27-en mérsékelt erősségű, viszont folyamatos tornában, 30-an pedig nordic walking erősítésben vettek részt. A szakértők először a program végén mérték fel a résztvevőket, majd a 26. héten egy kivizsgálásra hívták vissza őket.

A kutatók három szempontot vizsgáltak az eredményeknél. Az egyik a hétköznapi feladatok elvégzésének képessége volt, vagyis a funkcionális kapacitás, ezen felül pedig az életminőség változását és a depresszió kialakulásának valószínűségét mérték.

Végeredményként meg tudták állapítani, hogy mindhárom edzéstípus javította a betegek állapotát az összes kritériumban. Mindközül azonban kiemelkedett a nordic walking, amely a funkcionális kapacitás szinten tartása mellett jelentős fejlődést is eredményezett bizonyos idő elteltével.

A nordic walking tulajdonképpen egy olyan sétálógyakorlat, mely során az ember két — speciálisan kialakított — sétabotot alkalmaz. Abban különbözik a hagyományos gyaloglástól, hogy az egész testet igénybe veszi, így erősíti a legtöbb izomcsoportot. Mindezek mellett a szívet is tornáztatja és kimagasló kalóriaégető hatással is rendelkezik. Külső szemlélők gyakran a sífutáshoz hasonlítják, nem véletlenül, hiszen a profi sportemberek is rendszeresen edzenek így.

Már korábbi tanulmányok is bizonyították ennek a mozgási stílusnak a pozitív hatásait, a mostani szakirodalommal együtt pedig az is bebizonyosodott, hogy javíthatja a szív- és érrendszeri egészséget, a vércukorszintet, az izomerőt, a felsőtest rugalmasságát, az általános egyensúlyt, növelheti a természetes sebességet, a kézfogás erejét, valamint az oxigénfogyasztást és az életminőséget is emeli.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Psichology Today