Stewardess.

Ezt a titkos jelszót használják légiutas-kísérők, ha meg kell nyugtatni egy utast

A Virgin légitársaság légiutas-kísérője elmagyarázta a cég alkalmazottai által használt egyik gyakori kódszó jelentését.


A Virgin Australia alkalmazottja, Sheridan Melrose elmondta, hogy kollégák mely szót használják, hogy tudassák a kollégákkal, hogy bizonyos utasok félnek a repüléstől.

A légiutas-kísérő egy repüléssel kapcsolatos Facebook-fórumon ezt mondta:

A bejelentkezésnél a személyzetünk a LOVE jelszót rendeli hozzá az utashoz, ha a vendég fél vagy ideges. Ez figyelmezteti a repülőgép személyzetét és az utaskísérő személyzetet, hogy ideges vendég van velünk, és ez bekerül a foglalásába és az utas feljegyzéseibe.

Ez is érdekelhet: Ideges vagy a repüléstől? Terápiás kutyák segítenek megnyugodni

A stewardess kiemelte, hogy mindenképpen említsük meg a repüléssel kapcsolatos félelmeinket, amikor bejelentkezünk a repülőtéren, hiszen elmondása szerint „a légitársaságok személyzete azért van, hogy segítsen nekünk, és csodálatos élményt nyújtson számunkra".

A bejegyzés nagy sikert aratott, ami nyilvánvalóan a cég számára is igen jól jött. A posztra reagálva egy felhasználó például ezt írta:

Épp most döntöttem el, hogy a fiammal és a barátaimmal karácsony előtt New Yorkba repülünk álmaink nyaralására, a Virgin légitársasággal. Ez a felére csökkentette a repüléstől való félelmet! (..).

Egy másik személy hozzátette, hogy a Virgin járatán a személyzet egyik tagja segített neki a repülés során, elmagyarázta a helyzetet, és megnyugtatta őt.

Egy harmadik személy szintén dicsérte a Virgin személyzetét, mondván, hogy „ők a legjobbak" abban, hogy segítsenek azoknak az utasoknak, akik láthatóan idegesek a járatra való felszálláskor.

Forrás: Express

Kép: Shutterstock