
Ezért maradnak sokan benne a boldogtalan párkapcsolatokban
Egy kutatás szerint az emberek néha benne maradnak boldogtalan kapcsolataikban, ha úgy gondolják, hogy partnerük nem tud megbirkózni a szakítással. Még azok az emberek sem akarják megbántani a másikat, akik nem annyira elkötelezettek a kapcsolatuk iránt.
Dr. Samantha Joel, a tanulmány első szerzője a PsyBlognak elmondta, minél inkább úgy gondolták az emberek, hogy a partnerük függ a kapcsolatuktól, annál kisebb valószínűséggel kezdeményezték a szakítást
A kutatás egyik tanulmánya 1348 embert követett tíz héten keresztül.
„Amikor az emberek úgy érzékelték, hogy a partnerük nagyon elkötelezett a kapcsolat iránt, kisebb valószínűséggel kezdeményezték a szakítást. Ez még azokra az emberekre is igaz, akik maguk sem voltak igazán elkötelezettek a kapcsolat iránt, vagy akik személyesen elégedetlenek voltak a kapcsolattal. Általában nem akarjuk megbántani a partnereinket, és törődünk azzal, hogy mit akarnak”
– összegezte az eredményeket Joel.
A további okok között szerepelt, amiért az emberek akár nem kielégítő kapcsolatokban is benne maradnak, többek között az, hogy nincs jobb alternatíva és félnek az egyedülléttől.
Nehéz megmondani, hogy valóban az-e a legésszerűbb dolog, ha valaki mellett maradunk az ő érdekében. Ez attól függ, hogyan alakul a kapcsolat.
Joel szerint egyesek talán túlbecsülik, hogy a partnerük mennyire támaszkodik a kapcsolatra:
„Az egyik dolog, amit nem tudunk, hogy mennyire pontosak az emberek észlelései. Lehet, hogy az illető túlbecsüli, mennyire elkötelezett a másik partner, és mennyire fájdalmas lenne a szakítás. Ki akar olyan partnert, aki nem igazán akarja a kapcsolatot?”
Nyitókép: Shutterstock