Ősszel élénkpiros terméseivel szinte lehetetlen nem észrevenni a vadrózsát az erdőszéleken, cserjésekben vagy éppen földutak mentén. A legtöbben jól ismerjük termését, a csipkebogyót, azt azonban talán kevesebben tudják, hogy igazi vitaminbombáról van szó.

A gyepűrózsa (Rosa canina) Magyarország számos pontján megtalálható: erdők és legelők szélén, cserjésekben, töltések és dűlőutak mellett, de régi kertek sövényeiben is találkozhatunk vele.

Mivel nem védett növény, bizonyos területeken saját célra gyűjthető, természetesen a helyi és természetvédelmi előírások betartásával. Nem mindegy azonban, honnan kerül a kosarunkba: forgalmas utak, vasútvonalak és ipari területek közelében nem érdemes szedni, mivel a termés szennyező anyagokat is felhalmozhat.

A narancsot szinte automatikusan a C-vitaminnal azonosítjuk, a csipkebogyó azonban ezen a téren könnyedén lekörözheti.

Száz gramm friss narancs nagyjából 50–55 milligramm C-vitamint tartalmaz, míg a csipkebogyónál ennél többszörösen magasabb értékeket is mértek. Egyes vizsgálatok 100 grammonként 200 és 1700 milligramm közötti mennyiséget mutattak ki.

Fontos azonban, hogy nincs minden csipkebogyóra érvényes egyetlen szám: C-vitamin-tartalmát jelentősen befolyásolhatja többek között a fajta, a termőhely, az időjárás, az érettség és az is, hogyan dolgozzuk fel.

Ráadásul nem csak C-vitamint rejt. Karotinoidok, flavonoidok, polifenolok és pektin mellett A-, E- és K-vitamin, valamint kisebb mennyiségben B-vitaminok is megtalálhatók benne.

Magas C-vitamin-tartalma miatt a csipkebogyó különösen népszerű az őszi-téli időszakban. A C-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez, de fontos szerepet játszik a kollagéntermelésben is.

A kollagén többek között a bőr, az erek, az inak, a porcok és a csontok fontos alkotóeleme, előállításához pedig szervezetünknek C-vitaminra is szüksége van.

A vitamin emellett elősegíti a növényi eredetű vas felszívódását. A csipkebogyóban található különböző növényi vegyületek, köztük a polifenolok és karotinoidok pedig antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a csipkebogyó valamiféle csodaszer lenne, de változatos étrend részeként értékes tápanyagforrás lehet.

Sokan úgy tartják, hogy a csipkebogyót csak az első dér után szabad leszedni. A válasz azonban attól függ, mire szeretnénk használni.

Ha lekvárt vagy szörpöt készítenénk, a dércsípte, puhább termések kellemesebbek lehetnek. Ha viszont elsősorban a C-vitamin-tartalmát szeretnénk megőrizni, érdemes már akkor begyűjteni, amikor a bogyók élénkpirosak, de még kemények.

A túlérett termésben ugyanis már csökkenhet a C-vitamin mennyisége.

A frissen szedett csipkebogyóból adná magát egy forró tea, csakhogy éppen a forró vízzel veszíthetünk az egyik legértékesebb összetevőjéből.

A C-vitamin hőérzékeny, ezért ha kifejezetten ezt szeretnénk megőrizni, jobb lehet a megtisztított és feldarabolt csipkebogyót hideg vagy langyos vízben több órán keresztül áztatni, majd leszűrni.

Forró vízzel készítve sem válik természetesen értéktelenné az ital, de C-vitamin-tartalmának egy része a hő hatására lebomolhat.

A csipkebogyó felhasználása jóval sokoldalúbb annál, mint amit a klasszikus gyümölcstea alapján gondolnánk. Készülhet belőle lekvár, szörp, gyümölcsbor, leves vagy akár vadhúsok mellé kínált mártás is.

Fogyasztás előtt azonban a termés belsejében található apró, szúrós szőröket alaposan el kell távolítani, mivel irritálhatják a szájat és a torkot.

Nagy mennyiség fogyasztása sem feltétlenül előnyös: magas C-vitamin-tartalma miatt emésztőrendszeri panaszokat okozhat, az arra hajlamosaknál pedig a nagy dózisú C-vitamin növelheti bizonyos vesekövek kialakulásának kockázatát.

A csipkebogyó tehát nem véletlenül vált a magyar háztartások régi őszi-téli alapanyagává. Ha tiszta helyről gyűjtjük, megfelelően készítjük el és mértékkel fogyasztjuk, értékes természetes C-vitamin-forrás lehet – ráadásul sokszor csak egy őszi séta kell ahhoz, hogy rátaláljunk.