A nagy csendes-óceáni szemétsziget műanyagának nagy része ebből az 5 országból származik
Az óceánjainkban megannyi hulladékok kavarog, melyeket a szárazföldről és a tengerből érkező szennyezés táplál.
Annak kiderítése, hogy milyen szemét kerül a Csendes-óceán északi részén található nagy csendes-óceáni szemétszigetbe, honnan származik és ki a felelős érte, folyamatos kihívást jelent. Egy új tanulmány szerint a globális halászati ipar is érintett ebben a kérdésben.
„Itt megmutatjuk, hogy a Csendes-óceán északi szubtrópusi gyűrűjében úszó műanyagok többsége öt iparosodott halászországhoz köthető”
– írja Laurent Lebreton adattudós és munkatársai.
A Lebreton és a The Ocean Cleanup szervezet által 2019-ben összegyűjtött 573 kilogramm (száraz) kemény műanyaghulladék elemzésekor a kutatók megállapították, hogy a darabok több mint negyede elhagyott, elveszett vagy más módon kidobott halászeszközökből származik, és ez nem tartalmazza a kidobott halászhálókat és köteleket.
Ebbe a hulladékkategóriába olyan tárgyak tartoznak, mint az osztriga távtartók, az angolnacsapdák, a homár- és haljelzők, valamint a műanyag úszók és bóják. A hulladék további harmada nem volt azonosítható.
A szerzők számítógépes modellek segítségével szimulálták, hogyan kerültek a mintáik a foltba, és azt találták, hogy egy műanyagdarab tízszer nagyobb valószínűséggel származik halászati, mint szárazföldi tevékenységből.
A szimulációk ugyanis azt mutatták, hogy a folyók, amelyek a szárazföldről a tengerbe hordják a hulladékot, sokkal nagyobb valószínűséggel mosódnak partra.
A folyókból származó szimulált törmelék kevesebb mint 2 százaléka került a tengerbe, amelyet az óceáni áramlatok vittek magukkal. Ehhez képest a vonóhálós halászeszközökből származó hulladék 21 százaléka és a rögzített halászeszközökből származó hulladék 15 százaléka sodródott a mélybe, és e részecskék több mint 85 százaléka a szimulációk során soha nem találkozott a szárazfölddel.
A kutatók által elemzett 232 műanyag tárgy közül, amelyek eredetére vonatkozóan nyomokat találtak, nagyjából kétharmaduk Japánban vagy Kínában készült. Eközben közel 10 százalékuk Dél-Koreában készült, 6,5 százalékuk az Egyesült Államokból, 5,6 százalékuk Tajvanról, 4,7 százalékuk pedig Kanadából származott.
Mindegyik országnak virágzó halászati ipara van.
„Az óceáni forrásokat, például a halászatból származó beviteleket általában évi mintegy félmillió tonnának [műanyaghulladék] tulajdonították, de ezt az évek során többször idézett becslést egy 1970-es évekből származó eredeti tanulmányból félreértelmezték. Azóta nem javasoltak újabb, megbízhatóbb becslést”
– idézi a szerzőket a ScienceAlert.
Nyilvánvalóan nehéz nyomon követni a tengerben úszó, 5 centiméternél nagyobb műanyagdarabok eredetét. A halászhálókon például általában nincs írás. Más darabok túlságosan lebomlottak ahhoz, hogy sok mindenre hasonlítsanak, és néhány egyszerűen túl kicsi.
Az 5 centiméternél nagyobb keményebb műanyagokon azonban néha még mindig megtalálható a márka- vagy cégnév, és néhány betű vagy karakter esetleg elárulhatja a származásukat. A jelenlegi tanulmányban a felismerhető szöveggel rendelkező mintegy 200 műanyag tárgy között a leggyakrabban azonosított nyelvek csökkenő sorrendben a kínai, a japán, az angol és a koreai voltak.
A hulladéktermékek közel fele a huszonegyedik századból származott, de egy bója 1966-ból.
Amikor a kutatócsoport az óceáni áramlatok mentén szimulálta a nemzetközi halászatot, azt találták, hogy Kína, Japán, Dél-Korea, az Egyesült Államok és Tajvan valószínűleg a halászati hulladék 87 százalékával járult hozzá évente az észak-csendes-óceáni szemétszigethez.
Összehasonlítva azzal, amit a modellek szerint Japánnak kellett volna hozzájárulnia, a vártnál több hulladékot találtak a szemétszigeten japán írással. A szerzők szerint ez azért van, mert a 2011-es cunami egy csomó hulladékot sodort ki a tengerbe az országból.
„Ezt az öt országot nem a szárazföldi műanyagkibocsátás óceánba történő jelentős hozzájárulójaként ismerték el, hanem a Csendes-óceán északi részén élő nagy halászó nemzetekként azonosították őket. A halászati ipar nagyobb átláthatósága és az országok közötti megerősített együttműködés az ALDFG keletkezésének szabályozása és nyomon követése érdekében segítene csökkenteni az óceáni műanyagok „másik csapjából” származó kibocsátást”
– írják a szerzők.
Ellenkező esetben a nagy csendes-óceáni szemétsziget valószínűleg tovább fog növekedni.
Nyitókép: Facebook
