Az elkerülő személyiségzavar 7 jele

Az elkerülő személyiségzavar (AVPD) tünetei már gyermekkorban elkezdenek jelentkezni, de a rendellenességet általában csak felnőttkorban diagnosztizálják, amikor a kapcsolatok minden téren – a társas és a munkahelyi kapcsolatoktól kezdve – túl nagy kihívást jelentenek.

A rendellenesség kialakulásának gyermekkori jelei közé tartozik a felnőttekkel való pozitív és egészséges kapcsolatok hiánya, valamint a kortársakkal való barátságok kialakításának képtelensége. A szélsőséges félénkség és a normális alkalmi társas érintkezésben való részvételtől való vonakodás szintén a későbbi AVPD kialakulásának jelei lehetnek.

Úgy gondolják, hogy az AVPD a természet és a nevelés hatásainak kombinációjából ered, mivel lehet, hogy a szélsőséges félénkségre való hajlam veleszületett, de a környezet és a korai gyermek-felnőtt kapcsolatok valószínűleg szerepet játszanak az AVPD tényleges kialakulásában.

Az AVPD tüneteit mutató egyének ritkán elégedettek az állapotukkal. Felismerik, hogy elszigeteltek, és vágyakoznak a másokkal való egészséges, kölcsönösen elkötelezett kapcsolatokban való részvételre. Az emberek vágynak a társas interakciókra, és a társas kötődések bizonyítottan előrejelzik az egészséget, a hosszú életet és a szubjektív jólétet az élet során.

Sajnos az AVPD-vel diagnosztizált személyek úgy érzik, hogy képtelenek egészséges kapcsolatokat kialakítani, és az alkalmatlanság érzése és az elutasítástól való félelem akadályozza a legtöbb, új kapcsolatok kialakítására irányuló kísérletet. A magány és a másokhoz való nem illeszkedés érzése veszélyeztetheti az érzelmi és fizikai egészséget.

Sorensen és munkatársai megállapították, hogy az AVPD-vel diagnosztizált személyek viselkedésüket a korai gyermekkori kapcsolati tapasztalatoknak tulajdoníthatják. Akár nem megfelelően felkészült vagy egyenesen káros szülők nevelték őket, akár az iskolai kötekedést és zaklatást tapasztalták, tudatában vannak annak az érzésnek, hogy már kisgyermekként is megítélték, elutasították vagy másként kezelték őket. Mire sor kerül az AVPD diagnózisára felnőttkorban, a negatív önértékelés vonatkoztatási rendszere és kognitív mintái mélyen beágyazódnak, és nehéz lehet őket visszafordítani.

Az AVPD elszigetelő aspektusai miatt a karrierlehetőségeket ez a diagnózis korlátozza. A karriertervek meghatározásában gyakran a legfontosabb tényező egy olyan munkahely megtalálása, ahol a társadalmi szerepvállalás kockázata korlátozott. Az összetartozás, a csapatmunka és az együttműködés fokozott hangsúlyozása az iparágakban és a munkakörülményekben paradoxont okoz az AVPD-s egyének számára; miközben vágynak ezekre a körülményekre, az elutasítástól és az ítélkezéstől való félelmük kizárja az ilyen befogadó környezetben való elhelyezkedést.

Az állásinterjúk vagy „ismerkedési” események olyan ijesztően kockázatosak lehetnek az ilyen személyek számára, hogy a félelem attól, hogy rosszat mondanak, rosszul öltöznek vagy más hibát követnek el, megbénítja őket, és feláldozzák az előrelépés lehetőségeit annak érdekében, hogy elkerüljék az alkalmatlansággal kapcsolatos megítélés veszélyét.

Párkapcsolati kockázatok

Nem meglepő, hogy az AVPD-ben szenvedő személyek függő személyiségzavarban is szenvedhetnek. Ez a zavar a másiktól való egészségtelen függőséget tükrözi, olyannyira, hogy az egyén saját énérzete megfullad abban a szükségletben, hogy biztosítsa, hogy a másik elfogadja és értékelje őt.

Amint az AVPD-ben szenvedő egyén kölcsönös kötődést alakít ki a másikkal, az elutasítástól való félelme a másiknak való alárendelt odaadás szerepébe taszíthatja. Így az elutasítástól való félelem egy személyhez köti őket, és csökkenti a motivációt arra, hogy potenciális új barátokat vagy jelentős személyeket keressenek.

Sajnos az AVPD-s egyének félreértik a szociális jeleket és mások érzelmeit is. Ők mások éles megfigyelői, és annyira hiperéberek a körülöttük lévők viselkedésére, hogy a jelenlétükben mások észreveszik az AVPD-s egyének kellemetlenségét, feszültségét és különállását. Ezáltal legrosszabb félelmeik önbeteljesítő jóslatokká válnak; így olyan környezetet teremtenek, amelyben a mások elutasításával kapcsolatos bizonyosságuk igazolódik, mivel képtelenek jól érezni magukat és elköteleződni a társas környezetben.

A kerülő személyiségzavar hét tünete

Bár az introverzió és az extroverzió meglehetősen egyenletesen oszlik meg a népességben, aki klinikailag diagnosztizálható AVPD-vel, az alábbi hét tünetből legalább négyet mutat:

1. Nem vesz részt olyan foglalkozási tevékenységekben, amelyek megfelelő mennyiségű interperszonális kapcsolatot igényelnének, mivel attól fél, hogy kritizálják vagy elutasítják.
2. Nem hajlandó másokkal kapcsolatba lépni, hacsak nem érzi magát biztosnak abban, hogy a többiek kedvelni fogják.
3. A szégyentől és a nevetségessé válástól való félelem hajtja még az intim kapcsolataikban is, ami korlátozza a teljes jelenlét és elkötelezettség képességét.
4. Nem tud ellazulni társas környezetben az elutasítástól vagy rosszallástól való állandó félelem miatt.
5. Az elégtelenség vagy a másoknál kevesebbnek lenni érzése megakadályozza őket abban, hogy új társas helyzetekben teljesen önmaguk legyenek.
6. Erősen negatív megítélése van szociális képességeiről, személyiségéről és megfelelőségéről.
7. Olyan erős félelmet él át a szégyentől és a megaláztatástól, hogy nagyon vonakodik személyes kockázatokat vállalni vagy új tevékenységeket kipróbálni.

Segítség kérése az elkerülő személyiségzavar esetén

Sok személyiségzavar esetében azok, akik megfelelnek a diagnózis kritériumainak, talán nem is veszik észre, hogy egyáltalán problémájuk van. A nárcisztikusoknak nem okoz gondot, hogy önmagukat mások elé helyezzék, és teljesen meg vannak győződve „különlegességükről”; a vagyontárgyakat gyűjtögető személyek nem ismerik fel a rendezetlen otthonukban rejlő veszélyeket; a hisztrionikus egyének határozottan úgy gondolják, hogy megérdemlik a figyelmet, amelyet viselkedésükkel magukra vonzanak.

Sokan, akiket elkerülő személyiségzavarral diagnosztizáltak, azonban felismerik, hogy kimaradnak a társas kapcsolatok és kötődések örömeiből, amelyeket mások könnyen élveznek.

A tünetek enyhítése megfelelő terápiás beavatkozásokkal történhet. Centonze és munkatársai megállapították, hogy a klinikus és a kliens közötti erős szövetség létrehozása hatékony kezdet lehet. Ezenkívül az olyan technikák alkalmazása, mint az irányított képalkotás és az újraírás hasznos lehet az ilyen személyek negatív önértékelési tendenciáinak csökkentésében, valamint segíthet nekik mások érzelmeinek és viselkedésének átkeretezésében és pontosabb értelmezésében. A megfelelő kezelés támogatja az egyének azon törekvéseit, hogy hatékonyabb szociális készségeket fejlesszenek ki, pontosabban olvassák mások érzelmeit, és hajlandóbbak legyenek új kapcsolatok kialakítására.

(Psychology Today)

Nyitókép: Shutterstock