egy fiatal nő hotdogot eszik

Ez az étrend már egy hét alatt csökkenti az IQ-t a kutatások szerint

Gondoltad volna, hogy az étrended befolyásolhatja az intelligenciaszinted? Egy kutatás során arra az eredményre jutottak, hogy ez bizonyos diéta összekapcsolható az alacsonyabb IQ-val, és lustaságot is okoz.


A magas zsírtartalmú ételek mindössze 9 nap alatt csökkenthetik az intelligenciát − derül ki a kutatásból. A patkányokon végzett kísérlet során a kognitív teljesítmény 20 százalékkal csökkent alig több mint egy hét alatt a magas zsírtartalmú étrend fogyasztása után.


Kilenc nap elteltével nemcsak a kognitív teljesítményük romlott, hanem a fizikai teljesítményük is 50 százalékkal lecsökkent. A kutatók is megdöbbentek a magas zsírtartalmú étrend ilyen egyértelmű rövid távú hatásain. Egy korábbi tanulmány szerint a magas zsírtartalmú étrend emberekben is csökkentheti a kognitív teljesítményt.

Dr. Andrew Murray, a tanulmány első szerzője elmondta:

Azt találtuk, hogy amikor a patkányok a szokásos alacsony zsírtartalmú takarmányról magas zsírtartalmú étrendre váltottak, meglepően gyorsan csökkent a fizikai teljesítményük. Mindössze kilenc nap elteltével már csak 50 százalékkal voltak képesek olyan messzire futni a futópadon, mint azok, akik továbbra is az alacsony zsírtartalmú takarmányon maradtak.
egy n\u0151 a laptop el\u0151tt \u00fcl, fogja a fej\u00e9t, k\u00f6r\u00fcl\u00f6tte gyors\u00e9ttermi \u00e9telek

Fotó: Shutterstock

A következtetések egy olyan patkányokon végzett vizsgálatból származnak, amelyeket kezdetben standard, alacsony zsírtartalmú étrenddel etettek, majd magas zsírtartalmú étrendre állították át őket.

Dr. Murray elmagyarázta, hogy ezek a diéták hogyan fordíthatók le arra, amit az emberek esznek:

A standard takarmány esetében a kalóriák 7,5 százaléka zsírból származik. Ez eléggé alacsony zsírtartalmú étrend, olyan, mintha az emberek csak müzlit ennének. A magas zsírtartalmú étrend, amelyben a kalóriák 55 százaléka zsírból származik, bár magasnak hangzik, de emberi mércével mérve valójában nem rendkívül magas: körülbelül olyan, mintha rendszeresen junk foodot ennénk.

Az eredmények azt mutatták, hogy kilenc nap elteltével a magas zsírtartalmú étrenddel etetett patkányok a kevesebb futás mellett 20 százalékkal több hibát követtek el a labirintusban való navigálás megtanulása során is. A kutatók azt is megállapították, hogy a patkányok szíve megnagyobbodott a vérpumpálás megnövekedett erőfeszítése miatt.

Kieran Clarke professzor, a tanulmány társszerzője hozzátette:

Ezek a megdöbbentő eredmények azt mutatják, hogy a magas zsírtartalmú táplálkozás már rövid időn belül is jelentősen befolyásolhatja a génexpressziót, az anyagcserét és a fizikai teljesítményt.

Forrás: PsyBlog

Nyitókép: Shutterstock