5 elavult mód mutatja, mekkorát fejlődött a fogamzásgátlás
Az elmúlt évszázad kulcsfontosságú felfedezései megváltoztatták a nők életét. A modern méhen belüli fogamzásgátló eszközök (IUD) vagy a hormonális fogamzásgátlás feltalálása előtt a legtöbb termék alacsony hatékonyságú volt, és inkább a terhesség késleltetésére, mint megelőzésére volt alkalmas.
Amikor a fogamzásgátló tabletta az 1960-as évek elején elérhetővé vált, fordulópontot jelentett. A megfelelő használat esetén nagyon alacsony, 1 százalék alatti hibaaránya segített abban, hogy a fogamzásgátlás ellenőrzése szilárdan a nők kezébe kerüljön.
Bár a fogamzásgátló tablettának komoly mellékhatásai lehetnek, sok nő számára még mindig sokkal kevésbé kellemetlen élményt nyújt, mint sok korábbi módszer, például az alábbiak:
1. Újrafelhasználható óvszer
Az emberek legalább a 17. század óta használnak óvszert, főként a szexuális úton terjedő fertőzések megelőzésére. Kezdetben ezeket természetes anyagból, például állati belekből vagy vászonból készítették. Alig néhány évvel a szintetikus gumi feltalálása (1844) után megalkották a gumi óvszert, melyet úgy terveztek, hogy ki lehessen öblíteni és újra felhasználni, de ennek következtében vastagabb és kevésbé kényelmes volt, mint a mai óvszerek.
Az eldobható latex óvszert csak az 1930-as években találták fel. Ezek vékonyabbak, kényelmesebbek voltak, és természetesen csak egyszer használatosak.
2. Savval átitatott szivacsok
Mivel a sav megöli a spermiumokat, az egyik hagyományos házi fogamzásgátló módszer lényege, hogy ecettel átitatott szivacsot helyeztek a hüvelybe. A 20. század elején a kereskedelemben célzottan kialakított szivacsok váltak elérhetővé, amelyek kémiai spermicidet tartalmaztak.
A spermicidet tartalmazó szivacs változatai ma is kaphatók, de nagyon kevesen használják azt.
A tipikus hibaszázalék. különösen a fiatal nők esetében, évente körülbelül 12-24 százalék. Általánosságban elmondható, hogy a fiatalabb nők nagyobb valószínűséggel esnek teherbe a kevésbé hatékony módszerek használata során, mivel termékenyebbek, mint az idősebb nők.
3. Pesszárium és méhszájsapka
A pesszáriumot és kisebb rokonát, a méhszájsapkát a 19. század elején találták fel. Az óvszerhez hasonlóan fizikai gátként működnek a spermiumok számára, a szivacsokhoz hasonlóan pedig kémiai spermiciddel is használhatók. A pesszáriumot közvetlenül a szexuális aktus előtt helyezik be a hüvelybe, és utána legalább hat órán át a helyén kell maradnia, hogy a spermicid elpusztíthassa a spermiumokat.
Ezeket a fogamzásgátló eszközöket a második világháború előtt széles körben használták az Egyesült Államokban és Európában, de ezen módszereket használó fiatal nőknél a tipikus hibaszázalék aránya körülbelül 12 százalék. Részben ennek eredményeképpen ma világszerte a nők kevesebb mint 1 százaléka használja őket.
4. Antiszeptikus hatású irrigálószer
A hüvely átöblítését a közösülés után, gyakran fertőtlenítő oldattal, fogamzásgátlásként alkalmazták a 20. század elején. Az öblítés nem befolyásolja a spermiumokat, amelyek már megkezdték útjukat a méhnyakon keresztül, így a módszer hatékonysága nagyon alacsony volt.
Ma az egészségügyi szakemberek határozottan ellenzik az eljárást, mivel károsítja a hüvelyflórát (a hüvely természetes védőbaktériumait), ami hüvelyi irritációhoz és fertőzéshez vezethet.
5. Selyemhernyóbélből készült méhen belüli fogamzásgátló eszköz
A méhen belüli eszközök (IUD) továbbra is népszerűek, de a korai méhen belüli módszerek képest nyilván ezerszer fejlettebbek. Utóbbiak azon a (részben helyes) meggyőződésen alapultak, hogy a méhen belüli bármilyen eszköz valószínűleg megakadályozza a megtermékenyített petesejt beágyazódását és fejlődését a méhben. A 19. században a szárral rendelkező pesszáriumokat használták a terhesség megelőzésére.
Ezeknek az eszközöknek két karjuk volt, amelyek a méhnyakon keresztül a hüvelybe nyúltak, és egy gombos végük, amely a méhnyakat fedte.
Richard Richter lengyel nőgyógyász 1909-ben publikált egy tanulmányt arról, hogyan helyezett egy selyemhernyó bélből készült gyűrűt egy páciens méhébe, két kiálló zsinórral, hogy lehetővé tegye az eltávolítást. Abban az időben sok nőgyógyász illegálisan használta az ilyen eszközök saját változatát, mivel számos országban törvény tiltotta a fogamzásgátlás népszerűsítését.
A Graefenberg-gyűrű az 1920-as években egy fémötvözetből készült gyűrűvel váltotta fel a selyemhernyóbél-gyűrűt. Ernst Graefenberg német nőgyógyász először tiszta ezüsttel próbálkozott, de a szervezet felszívta azt, és a nők ínye kékre színeződött. Az ötvenes, hatvanas és hetvenes években mindenféle anyagú és formájú spirált használtak, a levél alakútól a spirálokig, amíg a kutatók rá nem jöttek, hogy a réz javítja az eszközök hatékonyságát.
Az 1970-es évekre körülbelül 70 különböző méhen belüli eszköz volt forgalomban az Egyesült Államokban. Az egyik ilyen réztekercs, a hírhedt Dalkon-pajzs azonban lehetővé tette a baktériumok feljutását az anyaméhbe, mivel a visszaszereléshez használt szálak kialakítása miatt. Ez volt a felelős a fertőzések magas számáért, és az 1970-es években a méhen belüli módszerek elfogadottsága meredeken zuhant.
A modern méhen belüli eszközök (IUD) teljesen a méhben helyezkednek el, réz vagy lassan felszabaduló progeszteron típusú hormonokat tartalmaznak, és sokkal biztonságosabbak és hatékonyabbak, mint a régebbi eszközök. A méhen belüli spirálok okozta fertőzések ma már ritkák, de esetenként előfordulnak a behelyezést követő első néhány hétben. Mind a hormonális, mind a réz spirálok hibaaránya ma már kevesebb, mint 1 százalék.
Ma már számos fogamzásgátló módszer áll rendelkezésünkre, amelyek helyes használat esetén ritkán okoznak problémát, de a nők még mindig küzdenek azzal, hogy megtalálják a számukra megfelelő módszert.
Nyitókép: Shutterstock
