Maggie Dancel, a New York-i Hopefull Psychology klinikai pszichológusa szerint a kodependens vagy más néven társfüggő kötődésnél olyan egyensúlyhiány áll fenn, ahol az egyik (vagy mindkét) partner túlságosan függ a másiktól – nemcsak a szeretet, hanem az elismerés, a biztonság és az önbizalom szempontjából is –, hogy alig marad hely arra, hogy egyedül fejlődjenek vagy boldogok legyenek.
A társfüggő kapcsolat felismerése azonban nehéz lehet, mivel a legkorábbi jelek sokszor hasonlítanak a szerelemre. Az alábbi jelek azonban elég árulkodók.
1. Nagyon nehezen viseljük az egyedüllétet
Lehet, hogy a párunknak nélkülünk vannak hétvégi programjai, és ahelyett, hogy a lehető legjobban kihasználnánk ezt az időt, türelmetlenül várjuk, hogy visszatérjen és addig is írjon/hívjon.
A másik hasonló jel, hogy nem tudjuk élvezni a csoportos együttléteket, hacsak a párunk nem tart velünk.
Természetes, hogy a másik közelében szeretnénk lenni, de a társfüggőség általában egészségtelen, mert a romantikus kapcsolat csak egy aspektusa az életünknek, magyarázza Dancel. Annyi minden van, ami minket azzá tesz, ami: a karrierünk, a barátságaink, a céljaink és az álmaink. Ha tehát ez a személy az egyetlen örömforrásunk – vagy ha megnehezíti, hogy nélküle az életünk más részeivel foglalkozzunk –, érdemes egy lépést hátralépni, és megkérdezni magunktól: Elveszítem-e magam ebben a kapcsolatban?
2. Felelősnek érezzük magunkat a másik boldoságáért
Fotó: Shutterstock
A társfüggőség az érzelmi függőségről szól, ahol egy személy válik az érzelmi univerzumunk központjává – a magasságokban és a mélypontokon egyaránt. Ez megmagyarázza, hogy „ha ők boldogok, akkor miért érezheted magad biztonságban. De ha nem, az a feje tetejére állíthatja a világodat” – mondja Sabrina Romanoff, New York-i klinikai pszichológus.
Ennek eredményeként Romanoff szerint előfordulhat, hogy mérgező, önfeláldozó szokásokba esünk, hogy a partnerünk (és ezáltal mi magunk) jobban érezzük magunkat. Ahelyett, hogy például egy rossz nap után egyszerűen csak megvigasztalnánk őt, lehet, hogy túlzásba visszük, viccelődünk, ajándékokat veszünk, alapvetően túlkompenzálunk, még akkor is, ha neki csak egy kis térre van szüksége.
Szélsőségesebb esetekben a társfüggőség kontrolláló viselkedésben is megnyilvánulhat, például megmondhatjuk a partnerünknek, hogy mit érezzen („Nem kellene ennyire dühösnek lenned - komolyan, hagyd már”), vagy megszabhatjuk a tetteit („Minden reggel meditálnod kell, ha ennyire stresszes vagy”).
3. Bizonytalannak vagy szorongónak érezzük magunkat, ha nem erősítenek meg eléggé
Tegyük fel, hogy a partnerünk nem válaszol azonnal egy olyan üzenetünkre, hogy „Nagyon hiányzol”. Azonnal spirálba kerülünk, és mindent túlgondolunk (Nem vesz tudomást rólam? Mi van, ha elijesztettem?) – pedig tegnap este még minden rendben volt.
Romanoff szerint az, hogy mindent megkérdőjelezünk a „hanyagság” legapróbb jelei alapján, azt sugallhatja, hogy az önértékelésünk túlságosan függ valaki más cselekedeteitől vagy véleményétől. Az önbizalmunknak nem szabadna egy másik személy megkésett üzenetétől vagy hirtelen lelkesedésének csökkenésétől függenie. Az pedig, hogy mindig „bizonyítékot” keresünk arra, hogy szeretnek, vagy hagyjuk, hogy apró dolgok miatt kételkedjünk ebben , gyakran azt jelenti, hogy nem kapjuk meg a szükséges biztosítékot, sem magunktól, sem a kapcsolatunktól.
4. Félünk határokat szabni
A változás és a kompromisszum fontos minden párkapcsolatban, de a társfüggő emberek haboznak beszélni arról, ami fontos számukra attól való félelmükben, hogy ezzel eltaszítják maguktól a partnerüket. Ennek eredményeként végül mindig háttérbe szorítjuk a valódi vágyainkat, igényeinket és prioritásainkat, magyarázza Romanoff.
Ez a gyakorlatban úgy nézhet ki, hogy például minden csütörtökön elmegyünk egy bárba a párunk idegesítő barátaival – de nem élvezetből, hanem a párunk miatt (és attól tartunk, hogy kevésbé fog kedvelni, ha nem csatlakozunk). Vagy ki nem állhatjuk a dohányzást, de elviseljük, hogy a másik cigizik, csak azért, hogy elkerüljük a kockázatát, hogy ez neki nem fog tetszeni.
Bár az engedés vagy a hallgatás könnyű módszernek tűnhet, hogy a másik kegyeiben járjunk, Romanoff arra figyelmeztet, hogy a határaink folyamatos figyelmen kívül hagyása kimeríthet és úgy érezhetjük, hogy elhanyagolnak.
5. A legkisebb döntések meghozatala előtt is szükségünk van a véleményükre
Milyen ruhát vegyek fel? Melyik étteremből rendeljek elvitelre? Pilatesre vagy jógára menjek holnap reggel? Az egy dolog, hogy vágyunk a szeretteink véleményéren, de sokkal aggasztóbb, ha csak azért változtatjuk meg a döntéseinket, hogy azok megfeleljenek a partnerünk preferenciáinak.
Lehet, hogy mélyen legbelül nagyon szeretjük az egyik pulóverünket, de abban a pillanatban, ahogy a párunknak nem annyira tetszik, nem viseljük többet. Vagy nem tudunk hétvégi programokat szervezni a barátainkkal anélkül, hogy előbb megnéznénk a párunk programját.
Az, hogy a legjelentéktelenebb döntésekhez is az ő jóváhagyását kérjük, klasszikus jele annak, hogy elvesztettük szem elől, mi a legjobb nekünk, és ehelyett lényegében engedélyt kérünk arra, hogy csak élhessük a saját életünket, mutat rá Dancel.
Így változtassunk
A jó hír mindkét terapeuta szerint az, hogy van mód arra, hogy függetlenebbé váljunk anélkül, hogy szét kellene szakadnunk – és a kezdés egyszerű módja az, hogy egy kis szeretetet mutatunk magunknak. Például menjünk el egyedül a kedvenc jógaóránkra, vagy kezdjünk el egy hobbit egyedül, például kötni. Ezek az öngondoskodási gyakorlatok segíthetnek önbizalmat építeni, kiteljesedni, és megkönnyítik, hogy kevésbé támaszkodjunk valaki másra, hogy kitöltsük az időnket.
Dancel emellett azt javasolja, hogy a függetlenséget apró, kezelhető módokon próbáljuk meg elsajátítani. Ahelyett, hogy az esti vacsorarandevúkról lemondanánk, tartsuk azokat hétvégente,és valamelyik hétköznap este üljünk be valahova a barátokkal. További apró lépések közé tartozik, hogy egyedül (vagy egy barátoddal) menjünk el egy munkahelyi buliba, vagy sétáljunk a szokásos útvonalon anélkül, hogy végig a párunkkal csetelnénk. A cél az, hogy mindketten megőrizzük az érdeklődési körünket és barátságainkat, és a romantikus szikrát is életben tartsuk – nyílt, őszinte beszélgetésekkel arról, hogy miből van szükségünk többre (és miből kevesebbre), jó kezdet az egyensúly megteremtéséhez.
Nyitókép: Shutterstock
