
Így tudsz jobban koncentrálni anélkül, hogy megerőltetnéd magad
Egy új tanulmány eredményeként kiderült, hogy hogyan tudunk jobban koncentrálni anélkül, hogy megerőltetnénk magunkat.
Tudósok által végzett új tanulmány szerint a koncentráció fertőző. Ez azt jelenti, hogy ha olyan emberek vesznek minket körül, akik láthatóan keményen dolgoznak, az automatikusan segít nekünk is jobban koncentrálni és a munkánkra összpontosítani – állapították meg a kutatók.
A koncentráció azonban nem csak ennyin múlik: tudósok szerint a testtartásnak és a szaglásnak is köze van a fókuszálásunkhoz. De hogyan és miért?
Ez is érdekelhet: Ez a 4 munkahelyi szokás az ADHD jele is lehet
A szellemi erőfeszítés nonverbális jelei a környezetünkben lévők részéről is elégségesek lehetnek ahhoz, hogy segítsenek koncentrálni.
Vagy pedig szó szerint megérezzük a mentális erőfeszítés „szagát”, írják a tanulmány szerzői.
„Az erőkifejtés feszültebb testtartáshoz kapcsolódik, és az ilyen testtartás felvétele az erőkifejtés megnövekedett szintjéhez is vezet. A határokat kitágítva azonban radikálisabb hipotéziseket is figyelembe kell venni, például annak lehetőségét, hogy az erőfeszítés kifejtését befolyásolja a magas vagy alacsony erőfeszítést kifejtő személy illatának különbsége”
– írták a tanulmány szerzői.
A vizsgálat során az emberek egymás mellett ültek, miközben feladatot kellett elvégezniük. Néha a feladat hirtelen nagyon nehézzé vált a pár egyik tagja számára és bár a feladat nem volt nehezebb a másik számára, a szellemi erőfeszítés ragályos volt.
A tanulmány szerzői ezt állapították meg:
„Jelen tanulmányban mutattuk ki először, hogy a szellemi erőfeszítés ragályos. Ha egyszerűen csak egy olyan személy mellett végzünk egy feladatot, aki nagy erőfeszítéseket tesz egy feladatban, akkor ugyanezt fogjuk tenni.”
De miért tesszük ezt?
Ez nem más, mint automatikus reakció, írják a szerzők:
„Lehet, hogy ez nem egy valóban tudatos döntést tükröz, hanem inkább egy automatikusabb tendenciát, hogy utánozzuk az embereket, ahogyan ez az eset az ásítás, az arcdörzsölés, vagy a lábrázás és az arckifejezések esetében is igaz.”
A koncentráció azonban csak egy a sok pszichológiai tulajdonság közül, amelyekről kiderült, hogy ragályosak.
Ilyen még a:
- Boldogság,
- szorongás,
- durvaság,
- nevetés,
- és a kockázatvállalás.
Nyitókép: Shutterstock
- Biztonságos a kicsírázott krumpli fogyasztása? Ezt mondják a szakértők ›
- Váratlan és egyszerű trükk segíthet a koncentrációban ›
- Ezek a pilóták alacsony pontszámot értek el egy pszichológiai tulajdonságban ›
- Szendvicsgeneráció – az önfeláldozás nem megoldás ›
- 5 figyelmeztető jel, hogy álmatlanságban szenvedsz ›
- Egészségesebb szívet és közérzetet okoz ez a dolog ›