
Ne dobd ki a narancs héját – jót tesz a szívednek
A narancs keserű héja azért van, hogy megvédje a gyümölcsöt, de úgy tűnik, a minket is megvédhetne, ha nem dobnánk ki.
Most a Journal of Agricultural and Food Chemistry című folyóiratban megjelent tanulmányból kiderült, hogy a narancs héja egy újszerű, bioaktív vegyületet, a feruloil-putreszcin (FP) nevű anyagot tartalmaz, amely fogyasztása jótékony hatással lehet a szív egészségére.
A narancshéjban található vegyület felfedezése izgatottá tette a Floridai Egyetem és az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának tudósait.
Kísérletek során, amikor egereket hat héten keresztül egy FP-ben gazdag, tápláló narancshéj-kivonattal etettek, a kutatók a gyulladáshoz és a szív- és érrendszeri betegségekhez kapcsolódó vér biomarkerek csökkenését tapasztalták.
Még akkor is, ha ez idő alatt magas zsírtartalmú étrendet fogyasztottak, a napi adag FP-vel etetett állatok kevesebb zsírt vettek fel, mint a kontrollcsoport.
Az FP egy olyan metabolit, amelyet eredetileg a grapefruit leveleiben és levében találtak. Bár egyes narancsokban is előfordul, úgy tűnik, hogy a lime-ban, citromban, mandarinban nincs jelen.
A vegyület az utóbbi években nagy érdeklődésnek örvendett antioxidáns és gyulladáscsökkentő potenciálja miatt, de még mindig sok mindent nem tudnak róla a szakértők.
Ez egy újszerű felfedezés, amely rávilágít a feruloilputreszcin eddig fel nem ismert egészségügyi potenciáljára a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentésében
– mondja Yu Wang élelmiszerkutató a Floridai Egyetemről.
Fotó: Shutterstock
A narancs a világ egyik legnépszerűbb gyümölcse, amelyet főként a levéért fogyasztanak, a keserű héját általában kidobják. Évente 32 millió tonna narancshéj megy veszendőbe, pedig a héja tökéletesen ehető, és valójában jót tenne nekünk. Ha a narancsmaradékot csirkéknek adják, úgy tűnik, hogy az az állatok egészségére nézve előnyös. Floridában pedig az állam narancshéjának körülbelül a felét adják a szarvasmarháknak.
A narancs héja a lédús részhez képest lenyűgöző koncentrációban tartalmaz vitaminokat, antioxidánsokat és limonént – egy olyan vegyi anyagot, amely gyulladáscsökkentő és rákellenes tulajdonságokkal bírhat.
Annak kiderítése, hogy mely bioaktív vegyületek a legfontosabbak az emberi egészség szempontjából, és miért, kulcsfontosságú lesz, ha a tudósok a lehető legegészségesebb kivonatot akarják előállítani.
Az FP megállítja a bélben lévő bizonyos baktériumokat abban, hogy a táplálék lebontása során egy trimetil-amin (TMA) nevű mellékterméket köpjenek ki. A TMA-t olyan bélbaktériumok termelik, amelyek gyakran részt vesznek a hús, illetve a magas zsírtartalmú, alacsony fehérjetartalmú étrend emésztésében. Amikor ez a vegyület a bélből a véráramba kerül, a májba kerül, és ott trimetilamin-N-oxiddá (TMAO) metabolizálódik. A TMAO összefüggésbe hozható az artériás plakkok felhalmozódásának, a szívbetegségeknek, a stroke-nak, az elhízásnak és a 2-es típusú cukorbetegségnek a fokozott kockázatával.
Tehát a narancshéjban található FP segíthet ellensúlyozni ezt a kockázatot.
Floridai kísérletek során, amikor egereket etettek FP-t tartalmazó narancshéj-kivonattal, csökkent a TMA és TMAO szintjük. Hogy ugyanezek az előnyök az emberekre is kiterjednek-e, nem világos, de az USDA szeretné kideríteni. A narancshéj nem a legkönnyebben beépíthető élelmiszer az étkezésbe, de ha a tudósok képesek lesznek a héjából fogyasztható terméket tervezni, akkor az népszerű, egészségjavító konyhai alapanyaggá válhat.
Több vállalat máris igyekszik ezt megvalósítani. A kutatók pedig nemrégiben megállapították, hogy a banán héja egy kis munkával ízletes, tápláló, antioxidánsokkal és vitaminokkal teli rágcsálnivalóvá alakítható. Ugyanez vonatkozik a mangó héjára is.
Forrás: ScienceAlert
Nyitókép: Shutterstock