A Netflix új dokumentumfilmjével újra formába hozhatjuk magunkat!
A végtelenített egészségre és szuperéletre való törekvésünknek a Netflix ismét dobott egy kis alamizsnát a szimpatikus kutatókban és különböző titulusú orvosokban bővelkedő dokumentumfilmjével.
A népszerűségi listán azonnal az élmezőnybe penderülő könnyed és informatív alkotás a bélrendszert és annak fontosságát járja körbe kívül-belül, és nem viccelnek, tehát szó szerint. A kezdeti kissé kínos szégyenérzet helyét viharsebesen vette át nálam a tágra nyílt tekintetű kíváncsiság, ahogy a sok-sok szépen csengő rövidítéssel kezdődő nevű szakember a végtelen elismerés hangján áradozott a bélrendszer fontosságáról második agyunkként emlegetve azt.
Immunrendszerünk nagyjából 70%-a lakik itt állandó lakcímkártyával, de ez a terület felelős a súlyunkért, a különféle betegségekre való hajlamunkért, közérzetünkért, a népbetegség szorongásért, depresszióért, de még az autizmusért és a Parkinson-kórért is. Pontosabban bélrendszerünk lakói, a mikrobiomok, ami azonnal a kedvenc szavammá vált, szeretettel emlegetem őket és legszívesebben betenném a Kedvencek közé a telefonom hívólistáján.
A mikrobiomok a következőkből verődtek csapatba: az emésztéshez szükséges mikróbákból, mely apró kis vírus együttműködik az élesztővel és a baktériumokkal, amiknek eléggé gyalázatos bár a PR-ja, de valójában 99%-uk nem egyszerűen nem ártalmas, de csillapítják a gyulladást, az immunrendszert pedig mindig emlékeztetik a helyes munkamorálra megvédve minket az autoimmunitástól, mint baráti tűztől.
Születésünk pillanatában még pőrén, mikrobiom-mentesen sírtunk fel, különösen, ha a ma nagy népszerűségnek örvendő császármetszéssel jöttünk a világra. Ha hüvelyi úton, akkor útközben máris találkozhattunk néhány jóféle mikrobiommal, amik nyomban nekikezdhettek a bélrendszer gyarmatosításának és hurrá, indulhatott is a derby! A mikrobiom-portfóliónk mindannyiunknak ujjlenyomat-szerűen egyedi és a mindennapjaink írják, befolyásolják, hajlítgatják attól függően, hogy hol élünk, mit eszünk, van-e háziállatunk, kivel csókolózunk vagy merre utazunk. A film által bemutatott kontrollcsoport 4 tagját vizsgálva prezentáltak néhány halmazt a számtalanból: a fura bogár team egyik tagja egy mániásan egészséges táplálkozásra törekvő, szinte csak zöldségeket fogyasztó, chefként dolgozó hölgy. Aztán akad a csapatban egy japán versenyevő, aki tonnaszám eszi időre a hot-dogokat, de már évek óta nincs éhségérzete. Persze van alaposan elhízott, magas stresszfaktorú, gyerekeit egyedül nevelő családanya, a negyedik pedig egy gyakorlatilag probléma-nagykereskedés, zörgő csontú leányzó. Mindannyiukkal végeztek béltesztet, ami már első hallásra is gyanakvást keltő, a sejtelem pedig naná, hogy beigazolódik, egy eléggé undi székletteszt képében, de árulkodva bevall rólunk mindent. Bélrendszerünk eltérő mikrobiomjai miatt minden bevitt falat más reakciót von maga után. Mindannyiuk kezébe nyomtak egy-egy teljesen egyforma almát, de valamennyien másként reagáltak rá: égett a gyomruk, felpuffadtak, jólesett nekik vagy egy gyors sprinttel keresztül futott rajtuk.
Különböző területen és más életformában élő, eltérő testalkatú ikerpárokat kerestek a felvetés beigazolására. Kísérleti egerekbe implantálták az ikerpár dundibb tagjának mikrobiomját, és láss csodát, a kis Jerry sebesen kerekedni kezdett. Máskor mélydepresszióban szenvedő páciens mikrobiomjával kínálták meg a szegény kis cincint, ami aztán szintén magába zuhant: sötétben gubbasztott mozdulatlan étvágytalansában. Mikor pedig jobb kedélyű gazdatest mikrobiomjával kezelték, akkor kisvártatva ismét kibújt a fényre, evett és futkosott a kis mókuskerékben felszabadultan. A kísérletek tovább gondolt, emberekre kiterjesztett változata a széklettranszplantáció, amit csak FMT-ként becézgethetünk, ha barátkozni szeretnénk vele. Mindez lehetséges kolonoszkópia, beöntés vagy kapszula formájában, de egyelőre kizárólag a bakteriális vastagbélgyulladás esetén engedélyezett, mely problémát azonban meglehetősen ígéretesen 90%-os gyógyulási aránnyal orvosol.
Egyetlen apró hiányérzetem van az egyébként szerethető film kapcsán: valahogy úgy képzeltem, hogy egy, a kamerába szuggesztíven belenéző kutatóorvos egyszer csak kiszól nekem és azt mondja:
„Ide figyelj Nicole, mostantól ne egyél borsófőzeléket és csirkepörköltet nokedlivel, de fogyassz gazdagon mogyorós Milka csokit, na meg zellert és rendben leszel!”
De sajnos semmi efféle konkrétum nem hangzik el, csak ködösen annyi iránymutatást kapunk, hogy igyekezzünk a lehető legváltozatosabban étkezni semmit nem megvonva magunktól (mert igen, a kizárólag salátalegelés sem helyes) és iparkodjunk heti 20-30 féle különböző zöldséggel és gyümölccsel megkínálni a szervezetünket törekedve a napi 50 gramm rost bevitelére, ami azért eléggé a köszszépen-kategória.
De hogy mégis tovább motoszkáljon az egész történet a kis okos buksinkban, a végére még odabiggyesztették a zörgő csontú, nem kicsit problémás lány történetét. Bár nyomatékosan figyelmeztettek mindenkit, hogy a széklettranszplantáció otthoni végzése veszélyes és kerülendő, de nyilván van az a kétségbeejtő helyzet, mikor a szervezetünk pusztán 10-15 féle ételt hajlandó tolerálni, és minden mindegy-alapon nekivágunk a figyelmeztetések dacára. Daniell - aki egyébként klinikai szakpszichológus, de ez az ügy szempontjából egyébként lényegtelen, csak mondom - először a bátyját használta donorként kis kapszulákba töltve (igen, tudom, pfujjjj), és ígéretesen hízni is kezdett, viszont a bőre csúnya kráterekkel aknés lett, éppen, ahogy a bátyjának. A hiúság oltárán áldozódva nyomban átnyergelt a vőlegényének a mikrobiomjaira (igen, tudom, még pfujjjjabb), amitől az aknék szépen leradírozódtak az arcáról, de megkapta cserében a barátja depresszióra való erős hajlamát. Tehát tádámm, a kísérlet emberen is szépen működik, ezért aztán megragadnám az alkalmat, hogy donort toborozzak. Jelentem felkínálom az értékes, csinosnak mondott, mindig pozitív, jókedvű, életigenlésből színjeles mikrobiomomat szálkásan vékony, ruganyos testű, mindent nyomban megemésztő mikrobiomért cserében „Mindenki jól jár!” jeligére a kiadóban. Egy próbát megér, bár tényleg eléggé sz@r ügy!
Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.
Nyitókép: YouTube
