orvos és betege

2040-re megduplázódhat a prosztatarákos esetek száma

Az új prosztatarákos esetek száma világszerte több mint kétszeresére fog emelkedni a következő két évtizedben, mivel a szegényebb országok korfája egyre jobban hasonlít majd a gazdagabb nemzetekéhez – derül ki a Lancet orvosi folyóiratban közölt tanulmányból.



A frissen közölt tanulmány szerzői szerint a prosztatarákos esetek számának megugrása a várható élettartam növekedésével és a korpiramis változásával függ össze.

A kutatás eredményei azt mutatták, hogy az új esetek száma a 2020-ban mért 1,4 millióról 2040-re 2,9 millióra emelkedik.

Ez kapcsolatba hozható azzal, hogy a fejlődő országokban egyre magasabb a várható élettartam, írja a Sciencealert.

Az orvosok azt is hangsúlyozták, hogy a közegészségügyi politika nem tudja befolyásolni a változást – mint a tüdőrák vagy a szívbetegségek esetében.

Ezt is olvasd el! Ez a mindennapi ital drámaian csökkenti a bélrák kockázatát

diagn\u00f3zis

Fotó: Shutterstock

Az örökletes tényezők sokkal kevésbé kezelhetőek, mint például a dohányzás a tüdőrák okozójaként. Egy korábbi tanulmány a prosztatarák testtömeggel való kapcsolatát már megállapította, de azt még nem tudni, hogy mindez közvetlen okozója-e a prosztataráknak.

A kutatók szerint a megelőzés egyetlen módja, ha az egészségügyi hatóságok ösztönzik a fejlődő országokban a szűréseket.

A betegséget ugyanis gyakran túl későn diagnosztizálják ahhoz, hogy hatékonyan kezelni lehessen.

A prosztatarák a férfiak körében napjainkban is már a legelterjedtebb rákos megbetegedés, az esetek mintegy 15 százalékát teszi ki. Többnyire ötvenéves kor után jelentkezik, az öregedéssel pedig egyre gyakoribbá válik.

Nyitókép: Shutterstock