Rossz szokások, amik észrevétlenül rövidítik az életedet
Vannak olyan mindennapi tevékenységek, melyek alattomosan rövidítik az életünket. Ezeket a napi szokásokat azonban könnyen megváltoztathatjuk. Mutatjuk, melyek ezek!
Bár a szokások megváltoztatásának nincs egyetlen tökéletes módja, azonban az American Journal of Lifestyle Medicine című folyóiratban 2019-ben megjelent tanulmány szerint a konkrét célok kitűzése és leírása növeli a siker esélyét. Mutatjuk, miken érdemes változtatni.
Kevés vízfogyasztás
Testünk 60%-át víz teszi ki, így nem túl meglepő, hogy a vízivás jótékony hatással van a teljes testünk egészségére. A hidratáltság javítja a hangulatunkat és növeli a motivációnkat. Ezentúl fenntartja a bőrünk rugalmasságát, segít lehűteni a testünket, ha meleg van, illetve megtisztítja a szervezetünket a méreganyagoktól.
Késő esti vacsora
Több oka is van, hogy érdemes a korai vacsora mellett dönteni. A kutatók ugyanis úgy sejtik, hogy a későbbi és lefekvéshez közeli vacsoraevés megváltoztatja az étel emésztését, beleértve a zsír feldolgozását is. Ez a Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism című folyóiratban 2020-ban megjelent tanulmány szerint pedig súlygyarapodáshoz vezethet.
A másik ok pedig az alvás jobb minősége. Az International Journal of Environmental Research and Public Health című folyóiratban 2020-ban megjelent tanulmány szerint ugyanis a lefekvéshez közeli étkezés megzavarhatja az alvás minőségét.
Kevés testmozgás
A fizikai aktivitás előnyeit szinte lehetetlen mind felsorolni. A Centers for Disease Control and Prevention szerint a testmozgás segít a testsúly kezelésében, javítja az agy egészségét, erősíti a csontokat, az izmokat, a szívet és a tüdőt, segíti a jobb alvást, javítja a mentális egészséget és csökkenti a depresszió és a szorongás kockázatát, javítja a koncentrációt és az ítélőképességet, stabilizálja a vércukorszintet és csökkenti a krónikus betegségek kockázatát.
A Cold Springs Harbor Perspectives in Medicine című folyóiratban 2020-ban megjelent áttekintés szerint pedig a testmozgás összefüggésbe hozható a hosszabb élettartammal.
Kevés alvás
A kevés, rossz minőségű alvás károsíthatja az immunrendszert, valamint az ítélőképességet és a döntéshozatali képességet - ami hibák elkövetéséhez vagy sérülésekhez vezethet.
Szakértők szerint az alváshiány számos krónikus egészségügyi problémával is összefüggésbe hozható, többek között a szívbetegségekkel, a magas vérnyomással, a vesebetegségekkel, a cukorbetegséggel, az elhízással és a depresszióval.
Fontos tehát, hogy hallgassunk a testünkre, és próbáljunk meg annyit aludni, amennyi időre a testünknek szüksége van a legjobb működéséhez.
Munka közben ebédelés
Bár nagyon egyszerű és időtakarékos megoldásnak tűnhet az íróasztal melletti ebédelés gondolata, azonban az Appetite című szaklapban megjelent 2022-es kutatás szerint az ilyen típusú étkezés összefüggésbe hozható a hízással. A kutatók azt javasolják, hogy kapcsoljuk ki elektronikus eszközeinket, és tartsunk szünetet a munkában, hogy az evésre koncentrálhassunk, élvezzük az ételt, és vegyük észre, mikor kezdünk jóllakni.
Nyitókép: Unsplash