
Így készíted a krumplit? Elég nagy kárt tehet az egészségedben
Egy friss kutatás azt állítja, hogy egy bizonyos módon elkészítve, a krumpli kifejezetten károsan hat az egészségre.
A BMJ tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint azoknál, akik rendszeresen fogyasztanak sült krumplit, akár 20%-kal is megnőhet a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata. Bár a más módon elkészített burgonya – például főtt vagy sütőben sült – kedvezőbb képet mutatott, a kutatók összességében arra jutottak, hogy a burgonya alapvetően nem tartozik a legegészségesebb keményítőtartalmú élelmiszerek közé. Jó hír viszont, hogy nem kell teljesen lemondani a burgonyáról vagy a sült krumpliról, csak érdemes néhány dolgot észben tartani a fogyasztásával kapcsolatban.
A kutatás során a Harvard Public Health kutatói több mint 205 ezer amerikai személy étkezési szokásait és egészségi állapotát vizsgálták meg, három hosszú távú (több mint 30 évet átfogó) tanulmány alapján. A résztvevők részletesen beszámoltak arról, milyen gyakran és milyen formában fogyasztották a burgonyát – beleértve a sült, főtt és pürésített változatokat, valamint a teljes kiőrlésű gabonákat is.
A vizsgált időszak alatt több mint 22 200 embernél diagnosztizáltak 2-es típusú cukorbetegséget. A kutatók megállapították, hogy akik hetente legalább három adag sült krumplit ettek, azoknál 20%-kal nagyobb eséllyel alakult ki a betegség, mint azoknál, akik ritkábban fogyasztották. Érdekesség, hogy a főtt, sütőben sütött vagy pürésített burgonya nem növelte érdemben a kockázatot, sőt akik ezeket teljes kiőrlésű gabonákra cserélték (mint például farro, barna rizs, teljes kiőrlésű kenyér vagy tészta), náluk akár 19%-kal csökkent a cukorbetegség kialakulásának esélye.
Jessica Cording dietetikus szerint a sült krumpli rendkívül ízletes és könnyen túlfogyasztjuk – így hozzájárulhat a súlygyarapodáshoz, ami közismerten növeli a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. Dr. Christoph Buettner endokrinológus arra is rámutat, hogy nemcsak a sült krumpli fogyasztásáról van szó, hanem arról, hogy sok esetben együtt jár más, kevésbé egészséges ételek (finomított szénhidrátok, telített zsírok, cukros üdítők) fogyasztásával. Dr. Mir Ali sebész pedig úgy látja, hogy a sütés során a burgonya tápértéke csökken, és olyan vegyületek keletkezhetnek, amelyek kedvezőtlenek az egészségre.
Bár gyakori fogyasztása negatívan hat az egészségre, a szakértők szerint nem kell feltétlenül lemondani róla. A burgonya ugyanis alapvetően tápláló és értékes tápanyagforrás lehet: gazdag például káliumban és A-vitaminban. Cording például azt tanácsolja, hogy inkább egy kiegyensúlyozott, tápanyagokban gazdag étrend részeként vigyük be a szervezetünkbe – például fehérjékkel, egészséges zsírokkal és sok rosttal, nem keményítőtartalmú zöldséggel kombinálva.
Néha egy kis sült krumpli teljesen rendben van, főleg, ha egy zöldségekben gazdag, fehérjét is tartalmazó étkezés részeként fogyasztjuk, de önmagában, nassolnivalóként nem a legjobb választás.

– mondja Dr. Buettner.
Igyuk vagy a bőrünkre kenjük? Így a leghatásosabb a kollagén