Számos előnnyel jár, ha sok időt töltünk egyedül a természetben
A természetben való egyedüllét enyhíti a szellemi fáradtságot és helyreállítja a figyelmünket. A vadonban való magány iránti vágyunk egyre inkább annak köszönhető, hogy „lekapcsolódunk" a digitális kapcsolattartásról. A társadalomtól való időszakos elvonulás a természetbe lehetővé teszi, hogy eldobjuk a nyilvános személyiségünket, és kapcsolódjunk autentikus önmagunkhoz.
Az egyedül töltött idő különösen akkor pihentető, ha az egyedüllét a természetben zajlik. Talán azért van ez így, mert a természetnek van egy sor olyan tulajdonsága, amely jól alkalmazkodik az idegrendszerünkhöz. Stephen Kaplan környezetpszichológus szerint a természetben lenni, távol a modern élet hangjaitól és látványától, olyan érzést, állapotot kelt, amelyben egyszerre érezzük magunkat nyugodtnak és feldobottnak, olvasható a Psychology Today cikkében.
Kaplan szerint, akinek kutatásai megalapozták a figyelem helyreállításának elméletét (ART), a természetben töltött idő segít helyreállítani a kogníciót, ha azt túlságosan megterheli az irányított figyelem (pl. vizsgákra való tanulás, munka egy közelgő határidővel rendelkező projekten). A természetben elménk elkalandozhat, bámészkodhat és elmerülhet a pillanatban. Nem egy adott dologra összpontosítunk, hanem több érzékszervünkkel – látvány, hangok, szagok, érzetek –tapasztaljuk meg a világot, ahelyett, hogy a termelékenység nevében olyan keményen dolgoznánk azon, hogy kiszűrjük a dolgokat.
A vadon hívása
A természetben eltöltött magányos idő előnyei még tovább fokozódnak, amikor a vadonba megyünk. Az Egyesült Államok volt az első ország a világon, amely létrehozta a nemzeti vadonvédelmi rendszert, amit az 1964-es Wilderness Act elfogadása jelzett. Az Egyesült Államokban ma már több mint 11 millió hektár védett terület van, amely a nemzeti parkok és erdők fenntartása révén a nagyközönség számára is hozzáférhető.
Egy nemrégiben készült tanulmányban a kutatók négy fő okot azonosítottak, amiért az emberek a vadonban keresik a magányt, és az első – talán nem meglepő módon – az, hogy elszakadjanak a különböző eszközeiktől és készülékeiktől. A kutatók ezt a digitális kapcsolattartástól való függetlenedés igényének nevezték, és ide tartozik az a vágy, hogy megtapasztalják az életet a mindennapi technológiák, elsősorban az e-mail, az SMS és a közösségi média nélkül.
Az ilyen lekapcsolódás, vagyis digitális detox lehetővé teszi azt a kognitív megújulást, amelyet Kaplan a figyelem helyreállításának elméletében leírt. Egy olyan korban, amikor figyelmi erőforrásainkat egyre inkább a készülékeinkre fordítjuk, és elvárják tőlünk, hogy folyamatosan elérhetőek legyünk a szociális világunk – a munka, a család, a barátok, sőt a hírek – számára, a természetbe való visszavonulás lehet a 21. századi stresszorok ellenszere.
Mi több, egy nemrégiben készült tanulmány szerint a természetben töltött idő elősegíti a pozitív testkép kialakulását, ami teljes mértékben ellentétes azzal, amit az Instagramon töltött órák okozhatnak.
Kapcsolódunk ki, hogy újrakapcsolódjunk
A technológiától való elszakadás a vadonban való magány három másik elsődleges összetevője előtt is megnyitja az utat. Az emberek azért keresik a természetet, mert lehetővé teszi a fizikai elkülönülést a hétköznapok látványától és hangjaitól. Az ilyen elvonulás megadja a szükséges szabadságot és magánéletet ahhoz, hogy lemondjunk nyilvános személyiségünkről és társadalmi kötelezettségeinkről, amit a kutatók társadalmi felszabadulásnak neveznek.
Azzal érvelnek, hogy bár társas lények vagyunk, fontos, hogy időnként visszavonuljunk a nagyobb kultúrától, és újra kapcsolatba lépjünk autentikus önmagunkkal. Kik vagyunk, ha nem vagyunk másoknak lekötelezettjei? Mit értékelünk? Mit akarunk?
Ezek a kérdések lehetővé teszik az önvizsgálatot, a befelé fordulás folyamatát, hogy elgondolkodjunk és elmélkedjünk. Kaplan a figyelem helyreállításának elméletében is utalt az ilyen önvizsgálatra, és ezt nevezte a végső és „legmélyebben helyreállító" szakasznak, amelyet az a kognitív csend tesz lehetővé, amely akkor keletkezik, amikor egyedül vagyunk a természetben.
A vadon azonban nem csak az önfókuszálásra való, egy olyan hely is, ahol csodálattal tekinthetünk a természeti világra, és ahol úgy érezhetjük, hogy valami nálunk nagyobb dologhoz kapcsolódunk. Sőt, kutatások kimutatták, hogy a legkevésbé érezzük magunkat magányosnak, és nagyobb valószínűséggel érezzük magunkat spirituálisan összekötve, ha egyedül vagyunk a természetben, mintha otthon lennénk egyedül vagy egy nyilvános helyen.
Nyitókép: Shutterstock / Iosif Gromadko
