Andrew Lincoln és Keira Knightley az Igazból szerelem című filmben

Ma már elég vitatható az Igazából szerelem egy jelenete?

Richard Curtis egy interjúban elmondta, hogy az idén 20. évfordulóját ünneplő film egyik ikonikus jelenete elég furán hat ma.

Az Igazából szerelem kerek évfordulója kapcsán mi is írtunk már róla, hogy Richard Curtis rendező több interjúban is felidézte a film forgatását és néhány anektodát. Nemrég derült ki, hogy a forgatás idején mindössze 18 éves Keira Knightley kora sokáig zavarba ejtette a nézőket, mivel valójában csak 3 év korkülönbség volt közte és a Samet alakító Thomas Brodie-Sangster között, aki a film elején édesanyját elvesztő Samet alakította.

Knightley Juliet szerepében volt látható, akibe férje, Peter (Chiwetel Ejiofor) mellett annak barátja, a 30 éves Mark (Andrew Lincoln) is fülig szerelmes.

Utóbbihoz kapcsolódik a ma már Curtis szerint is kérdéses jelenet. Ebben Mark Juliet-ék háza előtt áll, és a kezében tartott szövegtáblákkal vall szerelmet a nőnek, melyet így zár:

„Számomra tökéletes vagy, és az elpazarolt szívem szeretni fog téged.”

Két évtizeddel a film bemutatása után Curtis az Independentnek adott új interjújában vegyes érzéseiről beszélt az emlékezetes jelenettel kapcsolatban.

„Tulajdonképpen azért megy el, a legjobb barátja házához, hogy a legjobb barátja feleségének azt mondja, ha az ajtót nyitja, hogy „Szeretlek”. Szerintem ez egy kicsit furcsa.”

– fogalmazott.

Curtis felidézte azt a pillanatot is, amikor tudatosult benne, hogy az úgynevezett „zaklatós„” jelenet megosztó hírnevet szerzett az Igazából szerelem rajongói körében.

„Emlékszem, hogy körülbelül hét évvel ezelőtt meglepett a dolog. Valaki interjút akart velem készíteni, és azt mondták: 'Természetesen minket elsősorban a zaklatós jelenet érdekel', mire én azt kérdeztem: 'Miféle jelenet az?'”

A rendező hozzátette, hogy a film megjelenésekor nem gondolta, hogy zaklatás lenne a jelenetben.

„Ha [most] más okokból érdekes vagy vicces, akkor, tudod, Isten áldja a mi progresszív világunkat.”

Curtisnek más kételyei voltak az említett jelenettel kapcsolatban.

„Négy dolgot találtam ki, amit Mark a nagy gesztusként megtehetne. Az emberek az irodában kiválasztották a kedvencüket, én pedig rábólintottam. Kíváncsi vagyok: vajon most mindannyian megbántuk a választást?”

Az Igazából szerelem másik színésze, a Natalie-t alakító Martine McCutcheon még egy 2020-as nyilatkozatában megvédte a hírhedt jelenetet.

„Szerintem egyáltalán nem hátborzongató. Szerintem az emberek őrült dolgokat tesznek, amikor szerelmesek. Eljött a pillanat, amikor azt gondolta, hogy 'Elég volt, most már elmondtam neki, hogy mit érzek, én is szeretem a barátomat, de ezt a megfelelő módon kellett kiadnom magamból.”

(Bustle)

Nyitókép: Pinterest