Jan van Eyck 1434-ben készült portréja az Arnolfini házaspárról a nyugati művészet egyik legtöbbet elemzett festménye. A legtöbben azonnal azt feltételezik, hogy a képen látható nő gyermeket vár. A művészettörténészek szerint azonban erre semmilyen bizonyíték nincs. Sőt, elképzelhető, hogy éppen ez a félreértés akadályozta évszázadokon át a festmény valódi üzenetének megfejtését. A kép részletei – az égő gyertya, a tükör, a kutya, a szentábrázolások és maga a művész aláírása – azonban olyan szimbólumokat rejtenek, amelyek miatt egyes kutatók szerint valójában nem esküvőt, hanem egy elhunyt feleség emlékét örökíti meg.

A festményen látható jelenet Bruges-ben játszódik, ahol egy tehetős olasz kereskedő és felesége állnak egymás mellett egy gazdagon berendezett szobában. Mindez alapján úgy tűnik, hogy vagyonos emberekről van szó: a nő prémmel szegélyezett zöld ruhája, a férfi bársonyköntöse, az asztalon heverő, akkoriban igazi luxuscikknek számító narancsok, sőt még a kis kutya is tudatosan került a képre.

Jan van Eyck híres volt arról, hogy semmit sem festett véletlenül. Az olajfestészet egyik legnagyobb újítójaként olyan aprólékos részletességgel dolgozott, hogy képei ma is szinte fotószerűnek hatnak.

A háttérben látható domború tükör fölött egy szokatlan felirat olvasható:

„Jan van Eyck itt járt. 1434.”

Ez azért különleges, mert a művész nem azt írta, hogy ő festette a képet, hanem azt, hogy ott volt. A egyik legismertebb művészettörténeti vitát indította el. Az 1930-as években Erwin Panofsky német művészettörténész azt feltételezte, hogy a festmény valójában egy házasságkötés hivatalos dokumentuma. A háttérben látható tükörben ugyanis két további alak tükröződik vissza, akik szerinte a ceremónia tanúi lehettek – egyikük akár maga Jan van Eyck.

Az elmélet sokáig elfogadottnak számított, a későbbi kutatások szerint azonban Giovanni Arnolfini, akit korábban a képen szereplő férfiként azonosítottak, csak évekkel később házasodott meg, amikor Jan van Eyck már nem is élt. Egy másik értelmezés szerint a festményen Giovanni egyik rokona, Giovanni di Nicolao Arnolfini és felesége, Costanza Trenta látható. A fennmaradt dokumentumok szerint Costanza egy évvel a festmény elkészülése előtt meghalt. Ha ez igaz, akkor a kép nem egy boldog házaspár portréja, hanem egy gyászoló férj emléke szeretett feleségéről.

Az egyik legtöbbet idézett részlet a festményen látható csillár, melyen két gyertyatartó látható, mégis csak a férfi feje fölött ég a gyertya, a nő fölött lévő már kialudt. A középkori keresztény szimbolikában a kialudt gyertya gyakran az elmúlt élet jelképe volt, ezért sok kutató ezt a részletet is a halálra utaló motívumnak tekinti.

A másik sokat emlegetett részle a nő alakja, ami miatt ma is sokan biztosak benne, hogy várandós. A válasz azonban egyszerűbb, a 15. századi előkelő hölgyek gyakran előrehúzták és kézzel összefogták nehéz, bő szabású ruhájukat, ami pontosan olyan sziluettet eredményezett, mintha várandósak lennének. Jan van Eyck más festményein is hasonló módon ábrázolta a nőalakokat, köztük Szűz Máriát is, anélkül hogy terhességre utalt volna. Ráadásul a festményen szereplő férj posztókereskedő volt, így a látványosan drága ruha akár a saját üzletének reklámjaként is szolgálhatott.

A kis kutyát legtöbben a házastársi hűség jelképének tartják, de valóban gyakori jelentése volt a középkori művészetben. Más kutatók azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy kutyák gyakran szerepeltek női síremlékeken is, ahol a túlvilágra kísérő, védelmező alakot szimbolizálták.

A háttérben függő domború tükröt tíz apró medalion veszi körül, amelyek Krisztus szenvedéstörténetét ábrázolják. A bal oldalon Krisztus földi életének jelenetei láthatók, a jobb oldalon pedig a kereszthalál. Érdekes egybeesés – vagy tudatos szimbolika –, hogy a férfi a bal oldalon, a nő pedig a jobb oldalon áll. Van Eyck munkásságát ismerve sokan úgy vélik, ez sem lehet véletlen.