Zendaya

Nem ismerték fel Zendayát a Pókember első meghallgatásán

Mára tudjuk, hogy a Pókember-filmek mind Zendaya, mind mostani barátja, Tom Holland számára igazi mérföldkövet jelentettek a karrierjükben. Azonban nem ment minden zökkenőmentesen, a 2019-es Pókember: Idegenben forgatása előtt már ugyan több tévéfilmben és sorozatban is feltűnt a színésznő, a casting során senki nem ismerte fel őt.


A Tom Holland főszereplésével készült Pókember-trilógia egyik producereként dolgozó Amy Pascal nemrég elárult pár kulisszatitkot a filmek készültéről. Többek között arról is beszélt, hogy sem ő, sem a Marvel Studios elnöke nem ismerte fel elsőre a Michelle "MJ" Jones szerepére jelentkezőZendayát a legelső meghallgatáson.

Nem volt rajta smink, és úgy volt felöltözve, mint egy átlagos lány, mi viszont egyből azt beszéltük egymás között, mennyire csodálatos a karaktere és benne kell lennie a filmben. Aztán rájöttünk, hogy híres ember, és nagyon hülyén éreztük magunkat

– emlékezett vissza Pascal a Vogue-nak adott interjújában.

MJ szerepét végül Zendaya kapta meg, aki korábban már szerepelt a Disney Channel Indul a risza! című sorozatában, valamint az amerikai Dancing with the Stars 16. évadában is.

Ezt is olvasd el! Zendaya elárulta, milyen szerepet játszana el a legszívesebben

A 27 éves filmcsillag nemrég elárulta, mennyire csodálta mostani barátját már akkor, ahogy megbirkózott az egyik napról a másikra jött hírnévvel, miután először alakította a szuperhőst a 2016-os Amerika kapitány: Polgárháború című filmben.

„Mindketten nagyon-nagyon fiatalok voltunk, de az én karrierem már akkor is valahogy ment, az övé pedig egyik napról a másikra megváltozott. Gondolj bele, egyik nap még gyerek vagy, és a kocsmában vagy a barátaiddal, aztán másnap már Pókember vagy. Határozottan végignéztem, ahogy az élete a szeme láttára változik meg, amit nagyon szépen kezelt.”

Azóta Zendaya főszerepet kapott az HBO népszerű Eufória című szériájában, valamint Denis Villeneuve mindkét Dűne filmjében is.

A színésznőt legközelebb április végétől láthatjuk a mozikban a Szólíts a nevedent jegyző Luca Guadagnino Challengers című romantikus sportdrámájában – Josh O'Connor és Mike Faist oldalán.

Ami pedig a Holland által megformált Pókember-folytatást illeti, annak elkészülése elég bizonytalan. 2023 májusában Pascal még úgy nyilatkozott, miszerint az újabb folytatás terveit leállították a hollywoodi írók sztrájkja miatt. Ugyan az tavaly szeptemberben véget ér,

a szuperhőst alakító színész mindeközben kifejtette, hogy szerinte egy negyedik filmben való szerepléshez meg kellene érnie karakterének.

Nyitókép: Profimedia