Daniel Craig a Tőrbe ejtve – Az üveghagyma bemutatóján

A Tőrbe ejtve – Az üveghagyma lett a Netflix harmadik legnézettebb filmje​

A Tőrbe ejtve című film folytatása hivatalosan is a harmadik legnézettebb film lett a Netflix kínálatában. Mik szerepelnek még előtte a listán? Minek köszönheti a sikerét?


A Tőrbe ejtve 2019-ben jelent meg és azonnal nagy sikert aratott. A fondorlatos krimi ugyanazt a rejtélyes nyomozóhangulatot adta, melyeket egy Sherlock Holmes nagyságírendű történettől elvárhat a közönség. A főszereplő nyomozót Daniel Craig alakította, mellette pedig olyan hírességek tűntek fel gyanúsítottakként, mint Chris Evans és Ana de Armas.

Három évvel később, decemberben megjelent a történet folytatása, a Tőrbe ejtve – Az üveghagyma. A főszerepben továbbra is Craig látható, viszont egy teljesen új ügy megfejtése előtt áll. A sztorit természetesen friss szereplőkkel egészítették ki, akik között feltűnik többek között Edward Norton, Kate Hudson és Dave Bautista karaktere is.

A folytatás nem sokkal a megjelenése után máris 209,4 millió megtekintésnél jár, tehát villámgyorsan a Netflix legnépszerűbb sajátgyártású produkciói közé ugrott. Egészen pontosan a harmadik helyre. Előtte két darab 2021-es alkotás szerepel: a Ne nézz fel! és a Különösen veszélyes bűnözők.

A Különösen veszélyes bűnözőkben három híres színész is feltűnik főszereplőként: Ryan Reynolds, Dwayne Johnson és Gal Gadot. Az akciódús thriller jelenleg 364 millió megtekintésnél tart a megjelenése óta, ezzel övé a második hely.

A lista élén a Leonardo DiCaprio, Jennifer Lawrence és Meryl Streep főszereplésével készült Ne nézz fel! áll a maga 359,8 millió megtekintett órájával.

Ezeket a számokat nézve nem csodálkoznánk, ha pár héten belül új listavezetőt avatnának.

Nyitókép: Getty

Forrás: Independent