Harry herceg

Új könyve miatt Harry népszerűtlenebb lett, mint a kegyvesztett András herceg

Harry herceg a nemrég megjelent memoárjával nem azt a hatást érte el, mint amit tervezett. A közvélemény-kutatások bebizonyították, hogy a könyv polcokra kerülését követően nagyon sok rajongó számára Meghan Markle és férje is ellenszenvesebb lett, mint a kegyvesztett András herceg.


A Spare című memoárja népszerűsítése érdekében Harry herceg már hetekkel korábban interjúkat kezdett vállalni. Ezek mindegyikében a könyv tartalmának részleteit tárgyalták ki. A fő témakörök között szerepel többek között, hogy Vilmos herceg fizikailag bántalmazta testvérét, valamint az is, hogy Károly király sokszor szorította háttérbe kisebb fia érdekeit, amennyiben úgy a saját céljaihoz közelebb jutott.

Mivel legtöbbször becsmérlően nyilatkozott a monarchia rendszeréről, valamint a rokonaival szemben is durva vádakat hozott fel, sok 65 év feletti személy számára ellenszenves lett. Bár ötből egy ember átlagosan elhitte azokat, amiket a sussexi herceg állított, viszont majdnem kétszer annyian gondolták úgy, hogy a könyv célja csupán a pénzhajhászás volt.

Friss felmérések szerint a könyv megjelenése után a brit 65 év felettiek 73 százaléka negatívan gondol Harry hercegre, Meghan Markle-re pedig 69 százalékuk mondta ugyanezt. Mindezzel szemben a jogfosztott András királyi herceggel — akit megfosztottak címeitől szexuális zaklatással kapcsolatos ügyei miatt — kapcsolatban csak 60 százalékuk fejezte ki ellenszenvét.

Bár sokaknak nem tetszik Meghan Markle-ék új fellépése a királyi család ügyei ellen, viszont a Spare című memoár kasszasiker lett. A Penguin Random House nevű kiadó bejelentette, hogy már a kiadást követő első napon sikeresen elérték az 1,4 millió példány eladását, ami rekordnak számít a tényirodalmi könyvek kategóriájában.

Így zajlottak a királyi családtagok első hivatalos eseményei a könyv megjelenése után:

Katalin hercegnének és Vilmos walesi hercegnek már többször tettek fel kérdéseket Harry könyvével kapcsolatban. Egy korábbi cikkünkben leírtuk, mi történt az első alkalommal, amikor a sajtó faggatni kezdte őket a témáról.

Nyitókép: Getty

Forrás: Independent