II. Erzsébet királynő a platina jubileumi ünnepségeken

II. Erzsébet királynő újabb rekordot döntött uralkodásával​

A brit királynő 70 éves trónon létét egy hatalmas rendezvénysorozattal ünnepelték. II. Erzsébet már számos csúcsot megdöntött az évek alatt, ezúttal pedig kifejezetten közel került ahhoz, hogy a világ leghosszabb ideig uralkodó személye is lehessen a történelemben.


Erzsébet királynő 1952-ben került trónra 25 éves korában, miután édesapja elhunyt. Ezt figyelembe véve a 96 éves királyi személy már több mint 70 éve és 125 napja tölti be tisztségét. A történelemben leghosszabb ideig uralkodó személye XIV. Lajos volt, aki 72 év és 110 napon keresztül állt az országa élén.

Amennyiben 2024. májusában is II. Erzsébet lesz a brit trónon, akkor hivatalosan is átveszi majd XIV. Lajos szerepét a ranglétrán. Addig meg kell elégednie a második hellyel.

A platina jubileumi ünnepségen a királynő kiegyenlítette uralkodását a 2016-ban elhunyt thaiföldi királlyal, azóta pedig már meg is előzte őt. Rekordjai között érdemes megjegyezni, hogy 2015 óta ő a leghosszabb ideig uralkodó brit királyi személy, akkor ugyanis hivatalosan is megelőzte dédnagyanyja, Viktória királynő uralkodását.

Aznap azt mondta, hogy ez egy olyan teljesítmény, melyre igazából sosem törekedett. Ennek ellenére abban a pillanatban ő lett a világtörténelem leghosszabb ideig hatalmon lévő női uralkodója is. Nem szabad természetesen elfelejteni azt sem, hogy ő minden idők legidősebb uralkodó királynője és a legidősebb brit uralkodója is egy személyben.

A rendezvénysorozat ideje alatt meg lehetett tekinteni több világsztár koncertjét, valamint egy hagyománnyá vált felvonulást is. Mindezeket Kate Middleton gyermekei is élvezték, kicsit jobban is, mint az illendő volt. A fiatal Lajos hercegre többször is rá kellett szólni grimaszai miatt. A szülők reakciója egy korábbi írásunkban olvasható.

A mozgásszervi problémákkal küzdő II. Erzsébet már nem jelenik meg annyiszor a nagyközönség előtt, mint régen, legtöbb feladatát pedig rokonai — például Károly herceg és Kamilla hercegné — vették át. Az Egyesült Királyság lakosainak örömére mégis tiszteletét tette néhány programon a jubileumi ünnepségeken, melynek a legkülönlegesebb pillanatiról egy korábbi cikkünkben lehet olvasni.

Egyelőre nem tudni, mikor tűnik fel ismét a rajongói előtt. Legvalószínűbb alkalomnak a Royal Ascot tűnik, ahol a lóimádó királynő kedvenc eseményét tartják meg. Sajnálatos módon a tavaly megrendezett futamon sem tudott már részt venni, így az idei megjelenése is kétséges.