Vilmos herceg és Katalin hercegné a gyermekeik mellett

Vilmos herceg ezért döntött gyermekei iskolája mellett — miért járnak oda?

Vilmos herceg és Katalin hercegné Windsorba költözésük előtt nagy figyelmet szenteltek gyermekeik jövendőbeli iskolájának kiválasztására. Sok szempontot figyelembe kellett venniük, de úgy tűnik, megtalálták a tökéletes intézményt a királyi család következő generációja számára.


György herceg és Sarolta hercegnő 2019 óta a Thomas's Battersea iskolába jártak, ám oda kistestvérük, Lajos herceg nélkül. A család költözéséről egy korábbi cikkünkben lehet részleteket olvasni, az átbútorozás miatt pedig egyértelműen egy teljesen új iskolát kellett keresniük a szülőknek.

Nemrég kiderült, hogy a cambridge-i hercegi pár a berkshire-i Lambrook iskolát választotta, ahol mindhárom fiatal egy tető alatt tanulhat. Vilmos herceg nyilatkozatából kiderül, hogy feleségével nagyon örülnek, hogy gyermekeik számára olyan iskolát találtak, amely hasonló etikával és értékekkel rendelkezik, mint a korábbi intézmény.

A választásban azonban nem csak az volt az egyetlen szempont, hogy a három testvér együtt lehessen. Többek között figyelembe vették azt is, hogy a kicsik ott nappali tagozatosként tanulhatnak, így az óráik után hazatérhetnek a családi házukba.

A Lambrookban a tanulók egy búvárklubhoz is csatlakozhatnak, hiszen fedett medencéje van az iskolának, emellett filmkészítés és animáció órákon vehetnek részt, a tanrendben pedig a méhészkedés is szerepel. Sportolási lehetőségként egy kilenclyukú golfpálya áll rendelkezésre, valamint a lovaspóló sportág gyakorlása is kiemelt szerepet kapott a kiskorúak oktatásában.

Vilmos herceget azonban az intézmény mindezektől egy eltérő sajátosság nyűgözte le. A Marie Claire cikkéből kiderül, hogy a választott iskolában a krikett mellett a foci is nagy támogatást élvez. A herceg már régóta a sportág — a férfi és a női focié is — elkötelezett támogatója, így biztosan nagy örömmel tölti el, hogy fiait és lányát is egyaránt edzik majd az oktatási napokon.

Katalin hercegné férje és Sarolta hercegnő nemrég egy közös videót osztottak meg Instagramon, melyben az Egyesült Királyság női fociválogatottjának szurkolnak. A rövid felvételből jól látszik, hogy mindketten nagyon kedvelik a sportágat.

Nyitókép: Getty