Az a vád igazán nem érheti a nőket, hogy ne tudnának a zöld szín árnyalatai közül kapásból hatot-nyolcat felsorolni hajnali fél háromkor is, csukott szemmel, négyszer megpörgetve a mentazöldtől az erdészzöldig, a khakitől az olajzöldig. Aztán betoppanunk Bali szigetére, és egy csapásra kiderül, hogy krőzusinak gondolt tudásunk a zöldről templom egerévé szegényedett. Az Istenek szigete lánykori nevű Bali burjánzó növényzettel bíró paradicsom Indonéziában.
Hozzávetőleg akkora, mint mondjuk Békés megye, csakhogy míg a magyar megyének 470 ezer lakosa van, addig ezen a szigeten több mint négymillióan élnek, és turistából is kicsit kevesebb van Gyulán, mint mondjuk boldog, vírustalan békeidőben Kután.
Egyszóval akad némi zsúfoltság, ami különösen a közlekedésben csúcsosodik ki, pedig bravúrosan ügyesen és vakmerően vezetnek. Egy egész robogónyájat terelget maga előtt a zöldre váltó lámpakor nekilóduló kocsisor, egy-egy robogóra pedig legtöbben az egész többgyerekes pereputtyukat felszuszakolják nem túl KRESZ-kompatibilis, ám meglehetősen helygazdaságos módon. Még azoknak sem javasolnám a robogóbérlést, akik hitük szerint summa cum laude tekergetik a kormányt, mert a baloldali közlekedés és az #azaszabályhogynincsszabály vezetéstechnikai alapvetés meg tud minket lepni az egészen más ritmusú közlekedésben.
Párás beauty tippek
Fotó: Ruben Hutabarat/Unsplash
Az időjárást tekintve voltaképpen rossz szezon nincs, csupán jó és jobb, hiszen kiegyensúlyozottan meleg a levegő és így aztán a tenger hőmérséklete is, ám legideálisabbnak mégis a májustól októberig terjedő időszakot tekintik. Ugyan a globális felmelegedésnek becézett káosz miatt borult jónéhány kőbe vésettnek tekintett időjárási szabály, ám hozzávetőleg mégis ezt a periódust érdemes célkeresztbe venni, a fennmaradó hónapokban ugyanis számolnunk kell azzal, hogy a legváratlanabb pillanatokban, szinte a semmiből a nyakunkba zúdul egy brutál zápor, de tényleg olyan, aminek holtbiztosan dézsa volt a jele az óvodában. Persze seperc alatt köd előtte, köd utána, eltűnik, és újra millió ágra tűz a nap. Miként minden rosszban, ebben is akad némi jó, ugyanis az elképesztő, 90 százalék feletti páratartalomtól a bőrünk olyan kicsattanóan feszessé és ruganyossá válik, hogy akárhány évesek is vagyunk, Balin a tükör nyomban a legjobb barátunkká avanzsál. Sajnos nem tud annyit tölteni a pára a sejtjeinken, hogy a nem túl rövid, hazafelé tartó repülőút a Szahara-száraz levegőjével ne asszon minket zanzásított múmiává, de sebaj, sebánat, legalább a nyaralásunk idejére egy potom évtizedet visszatekerhetünk az idő szemétláda kis kerekén, aminek a vasfoga cakkozza már a testünket. Ha az ottani párát a La Prairie vagy a Lancôme cég kapszulába tudná tuszkolni, holtbiztosan csilliárdossá katapultálnák magukat azon nyomban. Ettől kortalanok az ottani nők. Találkoztunk olyan szállodai alkalmazottal, akiről szentül hittük, hogy iskolai szünet alatt szorgoskodó diák, míg aztán beszédbe elegyedve ki nem derült róla, hogy 20 éves a kisebbik csemetéje.
Itt még a gépekben lakó szellemek is békések
Fotó: visualsofdana/Unsplash
A balinéz ember végtelenül kedves, segítőkész és álló nap mosolygós. A híres thai vendégszeretet durván állva lett hagyva általuk. Minden apró mozdulatukban, gesztusukban annyi alázat van, amitől a meglehetősen pökhendi európai attitűd először döbbenten áll, aztán alaposan elszégyelli magát. Miközben Indonézia muszlim többségű ország, addig Bali szigetén a lakosság 93 százaléka hindu, akiknek kultúrája, művészete jelentősen eltér a szomszédos szigeteken lakó indonézekétől. Az ő elképesztően liberális hozzáállásuk szerint nekik gyakorlatilag édesmindegy, hogy milyen istenben hiszünk, csak higgyünk valamiben, és ha ez az isten a vad, tivornyázós ifjúság szerint az „ó Mr. Alkohol” fedőnévre hallgat, hát kis szemlesütés mellett ezt is hajlandóak elnézni. Noha a helyiek hindu vallásosságának lépten-nyomon láthatjuk jeleit a szép számmal kihelyezett házioltárokkal, virágokkal és füstölőkkel, a nyugatiak számára ez a hitvilág nehezen hozzáférhető, a helyiek ugyanis nem csinálnak látványosságot a hitükből, és nem trombitálják össze a turistákat, hogy lefotózhassák a szertartásaikat. Mi is csak véletlenül vettük észre, hogy egyik délelőtt például a szálloda néhány díszruhás alkalmazottja körbejárt, és aznap a gépekben lakozó szellemeknek áldoztak kis ajándékcsomagokat helyezve el az autókon, motorokon, generátorokon, kompresszorokon. Amikor pedig egy búvárfelszerelést cipelő helyi asszony elesett, az egyik lány gyorsan engesztelő áldozatot helyezett el a hotelben levő kis szobornál.
Bármely magára valamit is adó értelmező kéziszótárban a pacifista címszó mellett alighanem a balinézek fotója látható, mert inkább zokszó nélkül átadták magukat a hol holland, hol japán elnyomásnak, csak ne kelljen szablyát, kardot, stukkert ragadniuk. Sőt, szorongatott helyzetben az is előfordult, hogy inkább 4000 helyi férfi fordította maga ellen a fegyvert tömeges öngyilkosságba fullasztva a hiriget, mintsem hogy harcokba bonyolódjanak. Ez egy édes kis békés populáció külön számukra kifejlesztett mosolygó és sepregető génnel, ugyanis nőt használatban levő seprű nélkül elképzelni a szigeten nem könnyű. És nem, nem repülnek vele, hanem végtelenített üzemmódban takarítanak, hogy se egy hangya, se egy lehullott virágszirom ne zavarja meg az otthonuk összképét. Még a legszegényesebb porta is takaros a rendezettségétől.
Néhány borús nap
Elsősorban teraszos rizstermelésből és idegenforgalomból élnek, mely utóbbit óriási erővel vágta gyomorszájon a 2002-es merénylet, amikor Kuta beach egyik felkapott szórakozóhelye előtt autóba rejtett pokolgépet robbantottak 202, jobbára külföldi turista halálát okozva, további 209-et megsebesítve. Sosem derült fény hivatalosan az elkövetők kilétére, de igen jó oddsokkal lehetett fogadni a bukmékerirodákban arra, hogy a környező, jócskán konzervatívabb szigetek elégelték meg ezen a sajátságos módon, ahogy bikinis lányok és szörfös fiúk sétálgatnak szép számmal a naplementében nem egy, nem két helyi sört, a Bintangot szorongatva. Ez egy időre leradírozta Balit a legkedveltebb úti célok térképéről, de egyrészt, ugye, minden csoda három napig tart, másrészt az emberiségnek is eléggé aranyhal-memóriája van. A sziget tényleg annyira csodaszép, hogy némi rizikót érdemes miatta vállalni, így szép lassan ismét tömött repülők utasai tódultak ki a szállodákba, strandokra.
Folytatása következik, jövő héten érkezik a beszámoló második fele a helyi gasztronómiáról és egyéb nyalánkságokról.
Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat, és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.
Nyitókép: Niklas Weiss on Unsplash
