Mangóból igen jól állnak, ezért természetesen mangólével kényeztettem magam a reggeli éltető koffein mellé, és friss, felkockázott formában is jócskán halmoztak az asztalra, csak valahogy mindig alácsempésztek némi gofrit vagy palacsintát, miből következett, hogy a kritikus házi rájám holnap sem lesz kategóriákkal elégedettebb velem zuhanyzás közben. Na mindegy… Érdeklődőn legeltetem a tekintetem a szomszéd asztalok vetítette mozin, ily módon bepillantást nyerve a jobbára orosz, brit és skandináv családok életébe. Egy idő után persze feltűnik, hogy alighanem a finn és a magyar nyelv mégis közös gyökerekkel kell, hogy bírjon, hiszen perfekt értem minden szavukat.
Gyanakvásom szárba szökken, és gyorsan bizonyságot nyer a gyakran emlegetett tézis, mely szerint a világon mindenütt vannak magyarok, de ezen a csöpp kis szigeten rögtön huszonegynéhányan terelődtünk össze, amitől nettó fél nap bemutatkozással és a családfák feltérképezésével telt.
Mivel némi szimpátia is felsistergett a levegőben, így az esti vacsorákat innentől megpróbáltuk közös tető alá hozni, a jócskán szám miatt nem kis feladat elé állítva ezzel az éttermek dolgozóit.
Tengeri állatok lábbal és láb nélkül, curryvel
A sziget földrajzi elszigeteltségéből fakadóan nem dúskál az ázsiai konyha különlegesen gazdag alapanyag-kínálatában. Amiből azonban végtelen az utánpótlás, az a kókuszdió, a mangó és a helyben fogott, friss tonhal. A sziget nagyüzemi mezőgazdasággal nem rendelkezik, így a maldív konyha alapanyagai jellemzően külföldről migránskodják be magukat a séfek pultjaira.
Főleg India és Sri Lanka finomságai nyernek itt új értelmezést a helyi szakácsok kreativitása révén, ezért aztán a curry és rizs szériatartozéka szinte minden ételnek.
Közelebbről is megismerkedtünk a hagyományos maldív garudhiyával, ami egy misoszerű húsleves füstölt tonhallal, fokhagymával, hagymával és chilivel, amit a helyiek gyakorlatilag minden főétkezésre szívesen fogyasztanak. Ilyen a kandu kukulhu is, ami pedig egy currypasztával töltött ecetes tonhalcsík köményes, fahéjas, kardamomos és currys fűszerezéssel, kókuszlevélbe csavarva, kókuszos rizzsel tálalva. A mindenféle tengeri herkentyűkkel és fellelhető zöldségekkel színesített sült rizsek és pirított tészták mellett felsorakozik szinte minden tengerben élő állat nullától nyolc lábig bezárólag, a páncélos és pikkelyes szakosztály szinte minden tagja.
A nem is annyira öreg halász a tengeren
Ezek utánpótlásáról a tenger napra nap bőkezűen gondoskodik, amit alá tud támasztani az egyik délután kikötő csinos kis ladik, amiről naná, hogy négy ismerős magyar arc sétál be a szigetünkre, de ekkor már szinte meg sem lepődünk. Egymás szájából kapkodva a szót mesélik kalandos élményeiket, ahogy összeszűrték a levet az óceán, a zátonyok és a nyíltvízi halak legharcosabb, legsportosabb példányaival: sárga és kék uszonyú különböző tonhalfélék, trevallyfélék, a fűrészes sügérek, vagyis grouperek ezernyi variációja, a nyársorrú fajok közül a vitorláshal és különböző marlinfajok, de néha még a nevének ellentmondó, erősen pacifista, kizárólag planktonokkal táplálkozó cetcápa is horogra akad, ám csak egészen rövid ideig, mert a morózus, magának való természete és védettsége folytán őt kevésbé marasztalják.
A sziget nyugati csücskében babzsákfotelekben heverészve esténként végignézhetjük egy-egy szaporán cserélődő jóféle koktéllal a kezünkben a kezdő és tanuló szörfös szekció ádáz csatáját a hullámokkal, hogy a narancssárgára pirult napkorong miként bukik alá az óceánban egy mély lélegzetet véve, és hogy a zéróhoz konvergáló fényszennyeződésnek köszönhetően milyen temérdek szikrázó kis csillag követi napra nap a botladozó lépéseinket, örömünket és bánatunkat, vagy a legújabbkori szélmalomharcunkat egy vírussal. A naponta többször beköszönő hidroplánok újabb és újabb nyaralni vágyó otthoni szökevényekkel érkeznek, akik bátortalan, egyelőre hófehér arccal, még maszkban kémlelnek kifelé gyanakvóan szemlélve a sok csupasz arcú maszktalant, ám aztán ők is mind sikerrel végiggondolják, hogy a belépés kritériuma egy friss, ropogós, negatív PCR-teszt volt, azóta pedig itt éldegélünk a pöttöm sziget adta helyi összkomfortos karanténban közösen mantrázva, hogy bizony mindenütt jó, de a legjobb úton.
A legremekebb húzásaink egyike volt lelépni a stresszhullámokat ránk köpködő hírek elől a földi paradicsomba, ahol békét, nyugalmat, harmóniát, kivasalt, szinte új idegrendszert, mosolygós tükörképet, lepisszeghetetlen, dacos optimizmust, feltöltött D-vitaminraktárat és talán új barátokat is leltünk.
De persze mindemellett az összes ilyenkor szükséges óvintézkedést is megtettünk alaposan fertőtlenítve vírusölő, fincsi alkohollal, elvégre mi más is volt ez, ha nem egy vodkarantén, és hát mi is vagyok én, hát naná, hogy egy gindependent woman…? Hajrá, elvégre jobb élni, mint megijedni!
Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
Nyitókép: Toa Heftiba/Unsplash
- Ilyen lehet a gorillák fészkében aludni - IN ›
- Ez a 6 legromantikusabb hely eljegyzéshez - IN ›
- Elképesztő látvány ez a gyógyfürdő-üdülő a Maldív-szigeteken - IN ›
- Maldív, a fotosoppolt paradicsom - IN ›
- A tenger alatt aludhatunk ebben a Maldív-szigeteki szállodában - IN ›
- Fiktív tenger a Maldív-szigetek legnépszerűbb látványossága - IN ›
